Mix 2018. 06. 15.

Strand, horgászat és szórakozás a WF Szabadidőparkban, az egész család számára

A WF Szabadidőpark 15 évvel ezelőtt kezdte meg működését Dél-Komáromban. Az elmúlt másfél évtized alatt pedig a környék egyik legkedveltebb nyaralási és kikapcsolódási helyévé vált. Nagyban köszönhetően annak a széles szórakozási lehetőségnek és a természetközeli hangulatnak, amit a szabadidőpark nyújtani tud a pihenni vágyóknak.

A rendkívül nagy területen elhelyezkedő WF Szabadidőpark az egykori kavicsbánya helyén került kialakításra még a 2000-es évek előtt. Első lépésként a horgásztó nyitotta meg kapuit, majd sorban gazdagodott többek között a medencékkel, csúszdával és étteremmel. A szabadidőpark manapság pedig már a család minden tagjának szórakozási lehetőséget nyújt, a campingnek köszönhetően pedig el se kell hagyniuk a park területét az itt nyaralóknak.

“Eddig 6 úgynevezett komfortos, fürdőszobával és konyhával ellátott faházunk volt, most pedig két újat is építünk hozzá. Ezen kívül fürdőszoba nélküli faházaink, valamint 4 berendezett sátrunk is van. De természetesen saját sátorral, lakókocsival is lehet jönni. Az emberek szívesen járnak ide nyaralni, hiszen nálunk egy helyen több program közül is lehet választani” – mondta el látogatásunk alkalmával a WF Szabadidőpark recepciójának vezetője, Sloboda Mónika.

Az új házak építése lassan már a finisben

A park két legkedveltebb attrakciójának a horgásztó és a 36 m-es, négysávos óriáscsúszda számít. Mónika ezzel kapcsolatban elmondta, “gyakran előfordul hogy míg a család egyik fele strandol, a másik fele horgászik. Mivel pedig jóformán pár méterre egymástól lehet végezni ezeket, a családtagok se kerülnek messze egymástól. A csúszdánk mellett egy úszómedence, gyermekmedencék és termálvizes élménymedence is megtalálható, míg a horgásztavon az éjszakai horgászatokat övezi a szokásosnál is nagyobb érdeklődés.”

A 2002 óta működő Park Étterem szintén a horgásztó mellett kapott helyet. A 150-200 fő befogadására is alkalmas vendéglátóhely tóra nyúló teraszával gyakran ad otthont évzáróknak, valamint esküvői szertartásoknak és lakodalmaknak is. Azokat viszont, akik saját maguk szeretik elkészíteni ételüket, a bográcshelyek vagy a pár éve épített kemencés ház hozhatja leginkább lázba. A helységben található kemence ugyanis tökéletesen alkalmas lepények, különböző húsok, így akár kismalac sütésére is.

A Park Étterem kellemes hangulatú terasza

Az akár kismalac sütésére is alkalmas kemence

A WF Szabadidőparkban pár éve építették meg azt a hatalmas játszóteret is, mely speciális kialakításának köszönhetően a mozgássérült gyermekek számára is képes szórakozási lehetőséget nyújtani. Mónika szerint folyamatosan törekednek arra, hogy újabb és újabb dolgokkal gazdagodjon a park: “Jelenleg is készül egy új közösségi hely, de a közelmúltban kerültek új kiülők a tópartra, valamint számos tábla, melyek az eligazodást segítik. Emellett a tervek között szerepel egy fedett komplexum kialakítása, melyben szauna, benti medence és játszóház is helyet kapna. Reméljük, hogy ez a nagyszabású tervünk a közeljövőben megvalósulhat.”

Egy játszótér, ahol a mozgássérült gyermekek is önfeledten szórakozhatnak

A szabadidőpark a város központjától kissé távolabbra, a Puskaporosi úton helyezkedik el. Mónika szerint ez azonban nem, hogy hátránnyal, de még előnnyel is jár. “A nagy területnek köszönhetően itt egyáltalán nem jellemző az a túlzsúfoltság, ami a strandok nagyrészénél tapasztalható. Emellett a természetközeliség is hangsúlyosabb nálunk, valamint több a lehetőségünk arra is, hogy újabb és újabb dolgokkal várjuk vendégeinket és bővítsük a WF Szabadidőparkot.”

dav