Szabó Fanni: „Tüzes angyal leszek a jelmezbálon!”
Itt a farsang – és nekünk, kisgyermekes szülőknek újabb harci feladattal kell megbirkóznunk: ki kell találnunk, hogy mibe öltöztessük csemeténket az óvodai/iskolai álarcosbálba. Ilyenkor mindig fennáll a dilemma: vásároljunk valamit, vagy inkább készítsünk saját kezűleg jelmezt?
Ha magunk készítjük, meglehet, nem úgy sülnek el a dolgok, ahogy elképzeltük, és akkor még egy csomó időnk is ráment. Ha pedig megvesszük a játéküzletben, vagy a Tescóban? Garantált, hogy a csoportban/osztályban legalább három Hamupipőke fog ugyanabban ruhában táncolni…
Bevallom, nemigen szoktam különleges jelmezek készítésével vacakolni – egy kicsit mindig csodáltam azokat a szülőket, akiknek van kedvük, idejük és kézügyességük, hogy a gyerek valami jópofa, eredeti ruhában pompázzon a farsangi bálon. Nos, ilyen szülők Bandor Éva, a Jókai Színház művésznője, és férje, Szabó Gábor is, a magyar gimnázium képzőművészet tanára, a Vasmacska Filmklub vezetője. Mikor náluk jártam, már javában készült az elsős Fanni farsangi jelmeze, aki, mint megtudom, „Tüzes Angyalnak” öltözik.
„Az úgy volt – meséli Fanni – hogy vagy Jázmin hercegnőnek, vagy angyalnak szerettem volna beöltözni. Erre apukám kinyitott egy nagy könyvet, és megmutatta, milyen angyalok vannak. És nekem a sok közül leginkább a Kerub, azaz a „Tüzes Angyal” képe tetszett meg legjobban. Végül úgy döntöttem, inkább ez szeretnék lenni.”
A „nagy könyv” egyébként a gazdagon illusztrált Jelképtár, amely néprajzi, művészettörténeti szempontból, azaz tudományos alapossággal mutatja be az egyes jelképeket, így az angyalokat is. „Az igazi Keruboknak hat szárnyuk van – csacsog tovább a kislány – nekem csak kettő lesz, mert a hat szárnyat nagyon nehéz lenne megoldani. A jelmezemet Apuval készítjük, kettesben, Anya csak besegít.”
Mint kiderül, Gábor szeret „kreatívkodni”: rajzolgatni, vagy éppen farsangi jelmezt készíteni. A „Tüzes Angyal” szárnya például már a harmadik fajta szárny, amit a kislánynak csinál (Fanni ugyanis volt már Fogtündér és Pillangó is az előző maszkabálokon). A szárny egy hatalmas méretű, jó tartású, kemény papírból készül, amit Gábor az egyik barátja révén szerez be. Nem a farsang miatt – most csak jól jön, hogy van otthon. Hasonló a helyzet a „tüzes pálcával” is: az alapanyag valahogy, csak úgy, előkerült a sarokból, allítólag egykor egy virágcsokor dísze volt. A végeit Gábor bevagdosta, úgy szúrta közé az előre kivágott lángnyelveket. Úgy látom, színes papírból sincs hiány Bandoréknál.
„Látod milyen szép a ruhám? – kérdi tőlem Fanni. – Anyuval szereztük be ezeket a cuccokat az „outlet”-ben, amiket aztán kicsit átalakított, beszűkített, hogy jó legyen a mérete. Nézd csak, milyen szépen pörög! – mondja, vidáman pörögve-forogva a konyhában. – De a legjobb a pulcsim! Ezt tegnap batikolta Apa!”
Ezen már tényleg elcsodálkozom: – „Tényleg te batikoltad, Gábor?” – kérdem hitetetlenkedve, miközben alaposan megnézem a tűz színeiben játszó pulcsit. – „Igen – kottyant bele Éva – De én adtam a fazekat!” No, erre aztán kitör belőlünk a nevetés! Mikor lecsillapodunk, Éva szólal meg újra: „A jelmezkészítés inkább Gábor „feladata”, de én is besegítek, és persze Fanni is, már amiben tud. Talán ebben az egészben nem is maga a jelmez a legfontosabb. Hanem hogy együtt vagyunk, jól érezzük magunkat, közösen készítünk valamit – és a végén érdekes, jópofa dolog kerül ki a kezeink közül.”
– hda –
