Sport 2014. 08. 04.

Szabó Tünde: Túl szexi lány

A formás testalkat kemény edzés eredménye. Vérrel és verejtékkel kell megszerezni és nem kevesebb energiabefektetéssel kell megtartani. Tudja ezt nagyon jól a gútai Szabó Tünde is, aki a karate-git levetve érdekes testformálásba kezdett, aminek meglett a gyümölcse. Az egyik legjobb testű lány a régióban. Sikereiről, álmairól,
de kitartásáról és terveiről is beszélgettünk vele.

Rendkívül sikeresen kezdte a 2014-es évet. Prága, Turócszentmárton, Szered, Eperjes voltak a sikerszéria idei megállói.
Valóban sikeresen kezdtem az idei évet. Azonban nem volt ez mindig így. 2012-ben az év utolsó versenyét Túrócszentmártonban rendezték novemberben, ahol harmadik helyezést értem el. Nagyon örültem neki, ám ami utána következett, annak már kevésbé. Valószínűleg mert megfáztam és ideggyulladást kaptam, minek következtében csak 2013 októberében vettem részt a következő versenyen, amit viszont megnyertem. Ez új löketet adott arra, hogy a sikertelen év után ismét ott lehetek az elsők között és ezért nekiálltam a kemény felkészülésnek a más megmérettetésekre is. Hajtott, hogy jobb eredményeket érjek el. A motiváció és a kitartás aztán meghozta a gyümölcsét és sikeresen beindult a 2014-es év.

10343685_256159857922995_2273713515782277438_n

A sikerek mindig a jó formáról tanúskodnak. A június elején rendezett belgiumi EB-n mégsem versenyzett.
Egész egyszerűen nem feleltem meg a versenykiírásnak, ugyanis azon kategóriákra – bikini és modell – amiben versenyeznék, nincs kellő igény. Volt ugyan junior kategória, azonban az csupán huszonegy éves korig érvényes, s ebbe nem fértem bele. Volt még bodyform, ami kicsit izmosabb csajok szabad programmal valamint női testépítés, ám ez szintén nem nekem való. Egyrészt sajnálom, mert mégiscsak egy Európa-bajnokságról van szó, viszont májusban aztán három versenyen is részt vettem, ami meglehetősen kimerítő volt a diéta és a vízelhajtás terén. Kellett a pihenés is.

A fitness sportágat általában a sportmúlttal rendelkező versenyzők választják. Gondolom már kicsi korától sportolt?
Nálam sincs ez másként. Már 7-8 éves koromtól karatéztam, amit tizenkét évig versenyszerűen űztem. Többszörös szlovák bajnok és válogatott versenyző voltam.

Az év elején, a prágai versenyen bikini fitness kategóriában második helyezést ért el. A helyszíni beszámolók alapján a zsűri a test és a lélek harmóniáját, valamint a kisugárzást is értékelte. Ez mindenki számára elérhető ebben a sportágban?
Úgy gondolom, igen. Minden tapasztalat kérdése. Sokat kell dolgozni az alakon, a színpadra elszántan és önbizalommal kell fellépni, s nem kimutatni a félelmet. Csak mosolyogni és önmagunkat adva kell meggyőzni a bírót. A magabiztosság és a kellő megjelenés sokat jelent.

2010-ben vett részt élete első fitness versenyén. 2012-ben már dobogós helyezéseket ért el. Nehéz volt a kezdet?
Nem volt mindig siker. Kezdetben négyszer is lecsúsztam a dobogóról, ez egy kicsit elkedvetlenített. Azonban ekkor szereztem a legjobb tapasztalatokat, és ezután többet edzettem, jobban odafigyeltem és aztán lassú tempóban az eredmények is érkeztek. Mindig a kezdet a legnehezebb, de kitartással folyamatosan lehet javítani a hibákon.

A köztudatban különböző vélemények alakultak ki a testépítésről, így a fitness sportokról is. A súlyzózás miatt állítják sokan, hogy nem nőknek való sport. Kinek van igaza?
Mindenkinek és senkinek. (Nevet.) Egyéni elbírálás alá esik. Mindenkinek más a szép. Valakinek a vékony lányok tetszenek, másnak a vékony és sportos lányok jönnek be, és akadnak, akiknek a molett lányok a szépek, vagy vannak, akik az izmosakra buknak. Attól, hogy valaki súlyzókkal tornázik, még nem jelenti azt, hogy úgy fog kinézni, mint egy testépítő. Minden a hozzáállástól függ, attól függ, ki hogyan veszi, és hogyan szeretne kinézni. Lehet alakot formálni, szálkásítani, vagy izmot növelni. Többféleképpen lehet megközelíteni ezt a kérdést.

szabo-tunde

Mi ösztönözte, mikor a fitness sport mellett döntött? A karate versenyek izgalmai már kevésnek bizonyultak, esetleg a fitness nyugisabb sport, merthogy a munka nem kevesebb, az biztos?
Teljesen mindegy, ki milyen sportot űz, mert úgy gondolom, mindenki a maximumot akarja magából kihozni. Ugyanígy tettem a karate versenyeken, eredményes is voltam, azonban minden sportban vannak nem sportszerű cselekedetek. Egy idő után már besokalltam és ezért áttértem a fitnessre, ahol úgy gondoltam, új élmények és sikerek várnak rám. Ugyanakkor már első látásra feltűnik, hogy a testalkat alapján ki lesz a győztes. Ez sem egyszerűbb dolog, mert mindenütt vannak emberek, akik befolyásolni tudják a végeredményt. De nem bántam meg a váltást!

A versenyekre való felkészülés időszaka a legnehezebb. Viszont szezonon kívül sem lehet sokat lazítani. A kilók könnyen felszaladnak. Mi motiválja a legjobban, hogy vállalja a sok munkát és lemondást?
A világ legjobbja szeretnék lenni. Ez az, ami motivál. Látom magam előtt a példaképeket azon híres bikini fitness lányok vagy fitness modell lányok személyében, akik szintén úgy kezdték, mint én. Ha nekik sikerült, én is megvalósíthatom. Sosem szabad feladni. Így élek!

A fitness sportban iskola vagy munka mellett is elérhetőek valós sikerek? Mennyire összeegyeztethetőek a napi teendők a sportolással?
Teljes mértékben, hiszen akinek van valami célja és valamit el akar érni, az mindig talál megoldást. Nem kifogásokat keres, hanem lehetőségeket a megvalósításra. Sok lehetőség van, csak le kell mondani a kényelmi dolgokról. Például tévénézés helyett lehetne tornázni, ami egyrészt feldobja az ember hangulatát, másrészt egészséges. Minden csak hozzáállás kérdése.

Elmesélné, hogyan is fest egy napja a felkészülési időszak kellős közepén, és egy kemény edzés programja?
A verseny előtti három hónapot jóformán aszkéta életmódban folytatom, kemény diétával. Két hónapon keresztül nehezebb súlyzókkal dolgozom, több széria, kevesebb ismétlés, egy edzésen legfeljebb három izomcsoportra összpontosítok. Minden másnap vannak edzéseim. Minél inkább közeledik a verseny napja, annál jobban erősítek és növelem az ismétlésszámot és csökkentem a kilókat. Emellett bevezetem a súlyzós edzések mellé a kardió-edzést is. Futni vagy kerékpározni szoktam. Az utolsó héten pedig a vízkihajtás történik. Ez a legnehezebb és legfárasztóbb.

 

A nagymegyeri Arena Relax Team csapat tagja, amely 2013-ban a szlovák szakszövetség legsikeresebb klubjának bizonyult. Van története a sikeres klub és a sikeres versenyző egymásra találásának?
Hasonló a hasonlót vonzza. (Mosolyog.) Mindenki szeretne továbbfejlődni és jobbá válni, de ez nem igazán megy egyedül. Az Arena Relax Team nagyon sikeres klub. Méhes Roland, a klub vezetője, minden tőle telhetőt megtesz, hogy sikeresen menedzselje a klubot. De ugyanígy viszonyul a versenyzőihez. Fontos, hogy egy klubnál legyen összetartás, fegyelem, megértés, és azt gondolom, hogy ezt ott megtaláltam. Jelenleg negyvennyolc tagunk van, ami már lassan túlnő a klub kapacitásán, ám ez egyben egyfajta elismerés is, hiszen látják: jók az edzők, sikeresek vagyunk és ezért folyamatosan érkeznek új jelentkezők. Ez egyben felelősség is, hogy továbbra is úgy csináljuk, hogy minőségileg tartsuk a szintet.

A fárasztó edzések mellett ennek a sportágnak másik fontos eleme a helyes táplálkozás. Odafigyelés nélkül a sikerek is elmaradnak. A hazai disznótoros, nagyi sütijei, kólák még megfelelnek a követelményeknek? Mit szabad és mit nem?
A felsoroltakból egyik sem. (Nevet.) Ám a hosszú diéta alatt is van egy nap, amikor lehet úgymond bűnözni, mert nem éppen könnyű dolog hosszú távon megvonni magunktól a cukrot. Ezen időszak diétájának étlapja fehérjék és szénhidrátok megfelelő mennyiség bevitelére összpontosul, mint párolt rizs, főtt krumpli, csirkemell, sok zöldség, tojás, zabpehely, stb., illetve bizonyos gyümölcsök, valamint táplálékkiegészítők, mint protein, aminosavak és különféle vitaminok.

photo1

A versenyeken pódiumra kell lépnie és a legjobb testi és lelki formáját mutatnia. Nem lámpalázas?
Volt időszak, amikor nagyon gátlásos voltam, hiszen szokatlan volt számomra a sok ember, a hangos zene, a reflektorok, fényképezőgépek és kamerák. Ma már csak a versenytársaim miatt akad lámpalázam, illetve egy kis izgulás, hogy milyenek lehetnek, hogyan tudnak szerepelni a színpadon. Egyfajta egészséges konkurencia-harc folyik a színpadon. De már eléggé megszoktam a menetrendet.

A pontozásos versenyek egyik hátránya a versenybírák szubjektivitása. Érte már kellemetlen meglepetés a zsűri részéről, vagy esetleg fordítva?
Itt is akadnak kivételezések. Volt, hogy jobbra számítottam, mint ahogyan végül végeztem, mivel valakinek a kegyeltjét kellett előnyben részesíteni. Viszont bánt az igazságtalanság, mert veszíteni tudni kell, de amikor objektív megítélés után is végül az lesz a győztes, aki nem érdemli meg, az rosszul esik.

Napi kötelességei és a sok edzés, versenyek mellett marad szabadideje? Mivel szereti eltölteni, mi kapcsolja ki a legjobban?
Leginkább a hobbimnak, a lovaimnak szánom az időmet. Ez nem versenyszerű, csak olyan kikapcsolódás. Ha bármi miatt szomorú vagyok, akkor ők mindig megvigasztalnak.

Fiatal és csinos, tehát megkérdezem. Párkapcsolat és szerelem. Megtalálta már az igazit?
Egyelőre nem találtam meg az igazit, jelenleg nincs párkapcsolatom. Csak a sportnak élek. De majd idővel biztos rám talál a herceg a fehér lovon. (Mosolyog.)

A vérbeli sportoló mindig célokat tűz ki maga elé. Eddigi sikerei okán az EB és VB címek nem tűnnek távolinak, sem elérhetetlennek. Egyetért velem?
Én is így látom. Ha minden jól megy, még ebben az évben szeretnék részt venni a novemberben Olaszországban megrendezendő világbajnokságon valamint a Natural Olimpián, ami Las Vegasban lesz. Titkon egy előkelő helyezésben reménykedek. Igazából ezen a területen szeretnék tovább tevékenykedni, edzőként dolgozni, felkészíteni a lányokat a fitness-versenyekre, valamint a karatéban is ez irányban képzelem el a jövőmet.

(az interjú a LOOK magazin nyári kiadásában jelent meg)