Város 2012. 09. 06.

Szaporodnak a városban a patkányok

Az utóbbi hetek viszonylag meleg és nedves időjárása kedvezett a patkányok szaporodásának, ezért a napokban utólagos, lokális deratizáció, azaz patkányirtás folyik a város területén. Főként olyan területekről van szó, ahol elhanyagolt a lakótömbök környéke és a házak pincehelyiségei.

Komárom városa saját költségén évi két alkalommal végeztet általános, az egész városra kiterjedő deratizációt, így meggátolható a patkányok elszaporodása, azonban helyileg előfordulhat, hogy a lakók látnak rágcsálókat és tapasztalják mozgásuk, rágásuk nyomait. Ilyen esetekben   a lakosok által tudatott helyen   utólagos irtás történik. A mellékelt fotók ilyen irtási akció kapcsán készültek. A patkánymérget a rágcsálók bizonyítható mozgásának helyére, patkánylyukak közelébe helyezik el a szakemberek, majd a mérget földdel takarják el. Később – bizonyos idő után – a kihelyezett mérget ellenőrzik. A méreg hatásmechanizmusa cseles, mivel a patkányok tanulékony és szívós lények. Elővigyázatosságból elővédeket küldenek, hogy egyenek a talált táplálékból, majd egy ideig figyelik, ha az egyed nem pusztul el, a kolónia többi tagja is fogyaszt a táplálékból. A méregnek ezért késleltetett a hatása és úgynevezett gyors öregedést vált ki, az egyed néhány nappal később végelgyengülésben pusztul el.

A városi hivatal ezúton is szeretné megkérni a lakosokat, hogy saját érdekükben rendszeresen takarítsák lakóhelyük szomszédságát és a lakóházak pincéit, mivel a patkányok pont az ilyen sötét, nedves és piszkos helyeket kedvelik. A további szaporodásuk megállításához ez elengedhetetlen.