Város 2018. 06. 28.

Személyesen ellenőrizte az új Duna-híd munkálatait Érsek Árpád és Sólymos László

Az Észak- és Dél-Komáromot összekötő új Duna-híd építésének folyamatát a mai napon (június 28.) Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter, valamint Sólymos László környezetvédelmi miniszter is személyesen ellenőrizte. Mellettük Mosóczi László, Magyarország közlekedésért felelős helyettes államtitkára is tiszteletét tette városunkban. 

„Egy bonyolult építkezésről van szó, mely az időjárási viszonyoktól, valamint a vízállástól is függ, így az építkezésen dolgozóknak különböző technikai kihívásokkal kell szembenézniük. Többek között ezért látogattunk el a mai napon Komáromba, valamint szeretnénk megbizonyosodni arról, hogy minden a legnagyobb rendben halad és 2019-re el is készüljön a híd – mondta a közlekedésügyi miniszter az építési terület vizsgálata után.

„Amennyiben nem jön közbe váratlan dolog, időben be kéne fejeződnie a munkálatoknak, ami alapján 2020 májusában már üzemelhetne is a híd – mondta el Érsek Árpád a TASR kérdésére, valamint hozzátette, hogy a komáromi elkerülő út kérdésére a Környezetvédelmi Minisztériummal együttműködve keresik a választ.

„Ebben a választási időszakban már nemigen fogjuk elkezdeni az elkerülőút építését, de mindent megteszünk. Ezért felszólítjuk Komárom városát is, hogy minél fürgébben álljon a lehetőségek megvalósításához. Mi is csak ezt követően tudunk továbblépni” – tette hozzá Érsek Árpád.

Sólymos László örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az új Duna-híd tehermentesíti majd az Erzsébet hidat, ami így a levegő tisztaságára is jó hatással lesz. 

 

Az építési projekt teljes költségvetése 117 millió euró. Szlovákia több mint 47 millió eurós, míg Magyarország több mint 52 millió eurós hozzájárulást kap az Európai Uniótól.

(tasr, képek: Sólymos László Facebook oldal)