Kultúra 2017. 08. 22.

Szent István napja a két Komáromban

A hagyományokhoz híven idén is több helyszínen, több programmal várták az ünnepelő komáromiakat augusztus 20-án Észak- és Dél-Komáromban.

Koppánymonostor. Az ünnepi programsorozat alkalmából a koppánymonostori Hét vezér parkban Czita János alpolgármester és Farkasné Varga Krisztina, a Dózsa György Általános Iskola igazgatónője mondott beszédet.

Az alpolgármester hangsúlyozta: az államalapítás fogalma mára új szemszögbe került, hiszen a keresztény utat követve új kihívásokkal kell szembenéznünk, ismét meg kell védenünk a határainkat. Az iskola igazgatónője arról beszélt, hogy az évtizedek során mennyit változott az ünnep, mely Szent István napján kívül volt az új kenyér ünnepe is.

– Első királyunk hitet, biztonságot, jövőképet adott az országnak. Vajon ma ez az eszmeiség megvan a mindennapjainkban? Jó lenne, ha mindazt, amit ő képviselt, mi is vallani tudnánk – hangzottak Farkasné Varga Krisztina szavai. Az eseményen Bros Gergely atya megáldotta az új kenyeret, közreműködött többek között a Duna Népdalkör és Egyed László versmondó is.

Szőny. A Petőfi Sándor Művelődési Ház udvarán augusztus 20-a reggelén ismét begyújtották a kemencéket, így a pékek friss cipóval ajándékozhatták meg az ünnepre érkezőket. Beszédet Takács József önkormányzati képviselő tartott, aki arról szólt, hogy a Szent István-i hagyaték az Európába özönlő migránsáradat miatt veszélybe került.

– Az ideérkezők másik hazát találtak maguknak Európában. Nekünk nincs másik, nekünk ez van, ahol most élünk. A ránk hagyott örökségre vigyáznunk kell, ez a mi felelősségünk. A jelenkor tetteit, a jövő generációk fogják megítélni, úgy, ha mi most rosszul döntünk, annak ők érzik majd a hátrányát – mondta a képviselő.

Az ünnepi műsort Szűcs József, Egyed Gábor és a Duna Népdalkör szolgáltatta. A kenyéráldást Nagy Attila református lelkész és Milus Ferenc római katolikus plébános szolgáltatta. A kenyeret dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester szegte meg.

 

Észak-Komárom. Az augusztus 20-i ünnepségek zárásaként a Szent István szobor lábához várta az emlékezni vágyókat a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, valamint a Palatinus Polgári Társulás.

Az esemény szónoka Szili Katalin, az Országgyűlés egykori elnöke, miniszterelnöki megbízott volt.

– Augusztus 20-án a szuverenitásunkat és a szabadságunkat ünnepeljük. Szent István nagy örökséget hagyott ránk, amit őriznünk és továbbadnunk is kell. Kérdés, hogy megőrizzük-e azt a keresztény Európát, amit ő teremtett vagy valami másnak adunk teret? A keresztény Európa megőrzéséhez biztonság és hit szükséges, a hit tettek nélkül azonban semmit sem ér – mondta Szili Katalin.

Az ünnepi eseményen jelen volt Pető Tibor, Magyarország pozsonyi nagykövete és Kiss Balázs nagykövetségi titkár. Szent István szobrának megkoszorúzása után az ünnepi program a Szent András templomban szentmisével zárult.

Huszonegy éve minden esztendőben futóversenyt is rendeznek városunkban Szent István napján.

– Tavaly a Komárom-Európa Futó Egyesület 20 éves fennállásának jubileumán 300 résztvevőnk volt, ami igazi rekordnak számított. Idén az előző éjszakai viharok után is közel 200-an neveztek a versenyre, az óvodások 30-an voltak – nyilatkozta Dobi Zsigmond, a verseny főszervezője. A Fenyves futás a legkisebbek, az óvodások 200 méteres távjával kezdődött, ahol minden induló érmet, csokoládét és üdítőt kapott. A 3,2 km-es és a 13,2 km-es távon a versenyzőket kategóriánként díjazták.

– A jubileum alkalmából tavaly 20 kilométeres versenyt is hirdettünk, ami annyira népszerű volt, hogy idén 12 ismét rajthoz álltak – tette hozzá Dobi Ágnes. Ezen a távon az abszolút első helyezettet jutalmazták. A verseny elsősorban a komáromi és a környékbeli futók körében népszerű, de sokan érkeztek a Tatabányai Sprint Futóegyesülettől, Gödöllőről, Fótról és Veresegyházáról is.


Az idei versenyt 3,2 km-en a fiúk között Csáki Attila nyerte. Az rzüstérmet Szabacsi Gábor, míg bronzot Teiter Dávid érdemelte ki. A lányok között sorrendben Klucka Vivien, Balogh Barbara és Söregi Ágnes végzett az első három helyen. 13,2 km-en a férfiak között Dombi Tamás bizonyult a leggyorsabbnak, őt Altrichtek Zsolt és Altrichtek Márk követte a célban. A nők között Szobonya Adrienn ért be első helyen, a második Nagy Rita, míg a harmadik Horváth Csilla lett. A 20 km-es távon Takács Dávid és Laposáné Koczkás Angéla hozta el az aranyat. Másodikként Bognár Zsolt, míg harmadikként Füri Viktor ért célba.