Kultúra 2013. 09. 23.

Színes az ősz a Look magazinban! Címlapon Szabó Judit

A Look magazine most megjelent, őszi kiadása olyan színes, mint maga, az ősz. A fő téma ezúttal a mozgás.

TIMELINETanárnő, referens, vámügyintéző, sportoló, bolti eladó meséli el, mivel motiválja magát, hogy rendszeresen mozogjon. Másoktól azt kérdeztük, kinek kéne a legtöbbet költeni a sportolókra. „Az izmok nem jönnek egyik hétről a másikra” – mondja egyik interjúnkban Őszi Denisza, a párizsi világbajnokságra készülő fitness Európa-bajnok. Tippeket adunk hölgyeknek diétához, szebb alak eléréséhez, s ahhoz is, miképp vegyék fel a harcot a narancsbőr ellen. Vörös Sándornak, a fekve nyomás világbajnokának Galántán megnyírták a szakállát. Hogy kik és miért, kiderül a Look magazine őszi kiadásából, ahogy az is, miképp teremt rendet Vörös Márta a könyvek és a súlyok között, hiszen a könyvesbolti eladónő többszörös fekve nyomó országos bajnok. Hamarosan kezdődik a röplabda extraliga Komáromban is, merthogy feljutott a csapatunk! Interjút olvashatnak Ferencz László főmenedzserrel valamint Németh Ödön vezetőedzővel, és közöljük a csapat mérkőzéseinek teljes menetrendjét. Gabriel Engel felfedi a natúr testépítés titkait. Bemutatjuk Peter Sagan hétköznapjait. Színre lépnek Dennis Rodman és Roger Federer. Akinek mindez nem elég, érdekes írást talál az újkori spártaiakról. Egy újabb interjúban megszólal Graduado Latinho, a Capoeira komáromi hercege.

Címlaplányunk, Szabó Judit bevallja, miért nincs férfiideálja.

Színészek és Sztorik című rovatunkban Tar Renáta és Majorfalvi Bálint, a Komáromi Jókai Színház színészei felidézik, milyen volt a nyáron buli-felelősnek lenni Abádszalókon. A kultúra őszi tájain barangolva azt is megtudja tőlünk az olvasó, mennyi statiszta szerepelt egy nemrég Komáromban forgatott cseh-szlovák koprodukciós filmben, és megírjuk, melyik képzőművészünk háza áll Mexikóban, a dzsungel szélén. Van még csúcsautó, hat humoros videó, rengeteg partyfotó és további sok érdekesség a Look magazine őszi kiadásában. Keresse bárhol, mindenütt megtalálja!