Kultúra 2015. 03. 26.

Színházi lábjegyzet 32.

A Komáromi Jókai Színház internetes műsorának legújabb részében riportot láthatnak Bandor Évával, Bárdos Judittal, Mokos Attilával, valamint Culka Ottóval a készülő Bulgakov-mű, az Álszentek összeesküvése című előadás kapcsán. Mokos Attila az általa játszott színész-drámaíró, Moliére figurájáról beszél, mint az események középpontjában álló zseniről, aki adott helyzetben kénytelen behódolni a hatalomnak. A két női főszereplő Bandor Éva Madeleine Béjart, míg Bárdos Judit Armande Béjart kapcsán nyilatkozik, mindkét figura fontos szerepet játszott Moliére életében s így fontos helyet kapnak Bulgakov drámájában is. Culka Ottó Boutont, a szolgát alakítja. A fiatal színész örül, hogy ezúttal magyarul játszhat, s öröme telik a komáromi társulattal végzett munkában. Valamennyi művész szót ejt a rendezőről, Martin Hubáról, aki hatalmas energiával és odafigyeléssel dolgozik a színészcsapattal, hogy Bulgakov drámája újult erővel hódíthassa meg a közönséget március 27-én, a bemutatón, majd a premiert követő előadásokon is.

A műsort készítette: Majorfalvi Bálint