Régió 2014. 10. 17.

Béke oázisa jött létre a Léli-szigeten a Duna partján

Komárom közelében, a Léli-szigeten a Dunánál több óriás élőlény nőtt ki a földből. Olyan élőlények nagy, életnagyságú fából faragott plasztikáiról van szó, melyek a dunai tájra jellemzőek, Európa legnagyobb rágcsálója, a hód, a legnagyobb ragadozómadarunk, a réti sas és az óriás viza (hal).

Ez a hatalmas mű Kalman Martin, tapasztalt fafaragó alkotása és a pihenőterület, az ún. béke oázisa részeként jött létre. A projekt a helyi Arany Hucul Polgári Társulás igyekezetének eredménye a Zöld oázisok program keretében, amit az Ekopolis Alapítvány és a Slovnaft Rt. támogatott. A TASR hírügynökséget erről Rakovská Miroslava, az Arany Hucul Polgári Társulás tagja tájékoztatta.

Rakovská elmondta, hogy a szabadidő gazdagítása, színesítése céljából kerültek a plasztikák a béke oázisába, oktatói és szabadidős funkcióval. „A szobrokon kívül fából készült padokat és asztalokat helyeztünk el a sziget látogatóinak részére. A partra jellegzetes fákat is kiültettünk. Fák, állatokat ábrázoló szobrok és természetvédelmi tevékenységek ezen a területen oktatótáblákkal egészülnek ki, melyek a látogatóknak segít megismerni a környezetet. Az idényben a kenusok használhatják majd a mólót is,” fűzte hozzá Rakovská.

Szavai szerint a béke oázisának célja a pihenés lehetőségeinek gazdagítása a vadon közepén és a látogatóknak felhívni a figyelmét ezeknek az élőhelyeknek az értékére. Magát a szigetet már ma pihenés, természetjárás és az ökoszisztémák megismerése céljából keresik fel az emberek. Rendszeresen szerveznek itt az iskolásoknak túrákat és sétákat vagy brigádokat, melyek a természetvédelem gyakorlati részére összpontosítanak. A látogatók szívesen lovagolnak a hucul lovon, mely az amatőr- és a kezdő lovasok számára is kiválóan alkalmas.

(foto: Zlatý hucul FB)