Blog 2015. 06. 03.

Duna-parti nudisták, kíméljetek – Szétterpesztett lábakkal süttette leborotvált fütyijét!

Hát, kérem szépen, tegnap megint csuda dolgot láttam.

Történt ugyanis, hogy lányommal már napok óta terveztük, hogy kutyusunk fürdetését egybekötjük jó kis napozással. Tegnap szép volt az idő, így hát fel is szedelőzködtünk. Fél három körül indultunk útnak, és a Duna-parton tanyáztunk le, nem messze a vasúti hídtól. (Jó kis partszakasz, és önző módon mindig abban reménykedek, hogy a hidat még egy darabig nem kezdik el építeni, mert akkor ez a kellemes, hangulatos hely eltűnik.

Szóval kiértünk, elhelyezkedtünk, a kutya is megfürdött. Rajtunk kívül mások is jöttek, hogy élvezzék a meleget. De hirtelen felhők tornyosultak, és elkezdett zuhogni az eső. Mindenki szaladt a fák alá, mi lányommal vihogva behúzódtunk egy bokor aljába, lábunk kint ázott. Gondoltuk, ha már kimentünk, megvárjuk, míg a heves zápor elvonul. Így is lett. Vagy húsz perc után újra kisütött a nap, és épp kikászálódni készültünk a mogyoróbokor alól, amikor előttünk elvonult egy 55 év körüli pár, két napágyat hurcolva magukkal. Igen érdekes volt, úgy mentek el előttünk mozdulatlan arccal, mint a robotok. Akkor még nem gondoltam semmire, hisz az jön a partra, aki akar. Pár méterrel odébb egy pici beugrásban el is helyezkedtek. Addig nem is volt gond, amíg fel nem álltam, hogy megmártózzam a Duna még hűvös vizében.

Erre megszólal a lányom: Anya, vigyázz, ezek meztelenek. Á, mondom én, kit érdekel, elvégre láttam már olyat. Különben is, szoktak ide járni nudisták. És ezzel a mondattal elindultam a vízhez, és kicsit felüdítettem magam. De ahogy megfordultam, nem lehetett nem odanézni! Mivel pont úgy feküdtek, szemben a nyugati napnak, hogy mindenki láthatta őket. Sőt! Látta is! Látta a fiatal szerelmespár, akik susogva beszélgettek, látta az egyedül sütkérező nő, látta egy anyuka, aki 10 év körüli fiával napozott. És persze láttam én is, ahogy a férfi pár méterre tőlem, pont velem szemben fekszik, szétterpesztett lábakkal,és sütteti leborotvált, csupasz fütyijét, és a hozzá tartozó egyéb alkalmatosságait. Elkaptam tekintetemet. Na nem azért, mintha annyira szemérmes lennék. Hanem mert végig futott az agyamon: ha én most tekintetemet a mellette fekvő nőre vetem, vajon mit fogok látni? És vajon ő is szétterpesztett lábbal, pucéran élvezi a meleg napsugarakat? Természetesen szíve joga. Vagy nem?

Felteszem a kérdést: már tényleg mindent szabad? Bárhol, bármikor, bárki előtt? Mindent?
Senki ne értse félre! Amíg diszkrét a dolog, addig egyáltalán nem zavar. Nem vagyok nudista ellenes, de ha nekem kedvem támadna egyszer pőrén napozni, biztosan nem egy nyüzsgő kis parton tenném, hanem félrehúzódnék.
Vajon mit kellene tenni, hogy a Duna parton nudizó emberek végre felfogják: nem biztos, hogy mindenki szeretné őket pucéran látni. Muszáj ezt?

Már tudom! Lehet, hogy ilyen tábla végre hatásos lenne: Kedves nudisták! Ezennel közöljük Önökkel: nem érdekel a pucér alfelük. Kérjük vonuljanak kissé távolabb. Megértésüket köszönjük.

Tisztelettel: a fürdőruhás, és kisgyerekes családok.

Dráfi Emese

nudista1
Illusztráció