Város 2017. 09. 18.

Tavasszal kiürült, most pedig megújul a „problémás” háztömb a kettesen

Tavasszal teljesen kiürítették azt az Esztergályos utcai lakótömböt, amelyben a legtöbb alkalmazkodni képtelen bérlő élt, megkeserítve a többi környéken élő lakos életét. Azóta a háztömb tulajdonost cserélt, hamarosan felújítják – írja a Delta. 

A problémás lakótömbben – Esztergályos utca 3. – idén februárban a szolgáltatók elzárták a vizet és a gázt a felhalmozódott tartozások miatt. Ezt követően a korábbi tulajdonos, a magyarországi tulajdonosi hátterű Mésange Kft. felszólította a bérlőket a kiköltözésre. Már ekkor olyan hírek terjedtek, hogy a kiürített, 24 lakásos lakóházat eladnák.

Ez azóta meg is történt. A hetilap információi szerint egy komáromi székhelyű vállalat, a K.I.S. Finance vásárolta meg. Záhoran Pál, az új tulajdonos képviselője nem kívánt részleteket elárulni az adásvételről, azt azonban elmondta, kívül-belül felújítják a lakóházat, amely főleg a problémás bérlők miatt került teljesen leélt állapotba. Néhány nappal ezelőtt már fel is állványozták a lakóházat, azonban a munkálatok még nem kezdődtek el, mivel néhány engedély beszerzése jelenleg is folyamatban van.

„Egyelőre nem lehet pontosan megmondani, hogy mikorra készülhetünk el a felújítással. Azt azonban elmondhatom, hogy rendes, dolgos bérlőknek szeretnénk kiadni a lakásokat, például fiataloknak is. El akarjuk kerülni, hogy beilleszkedni képtelen lakók költözzenek be“ – mondta el kérdésünkre Záhoran Pál.

A szóban forgó lakótömbbel szomszédos másik házban (Esztergályos utca 1.) jelenleg is bérlők laknak, és továbbra is a magyarországi hátterű cég tulajdonában van. Úgy tudjuk azonban, ennek eladásáról is folynak tárgyalások, több érdeklődővel is.

Szöveg és kép: Delta