Sport Dél-komárom 2018. 06. 01.

Testről és lélekről…

…szólt az idei testépítő Európa-bajnokság, amelyet a dél-komáromi sportcsarnokban rendeztek. Hogy miért a testről, az egyértelmű, de hogy a léleknek ehhez mi köze, az csak némi ráhangolódás és kérdezősködés után derült ki. Az egész napos esemény első felében a népesebb mezőny, délután pedig a profik léptek színpadra. Az EB-n a dél-komáromi Csapó Dorina Miss Fitnes kategóriában ezüstérmet szerzett!

Baráth-Vági Éva szervező elmondta ezek a versenyzők sokszor évtizedes kőkemény edzéssel érik el formájukat. Ebben a sportágban a kitartásnak, az akaratnak, ha lehet még nagyobb szerepe van, mint azt az általános vélekedés szerint gondolnánk.

Az önkormányzat által is támogatott rendezvényre idén 14 ország delegált sportolókat. A kilenc tagú zsűriben helyet foglalt az IBFF Hungary elnöke, a komáromi Baráth Attila is.

Megtudtuk, hogy ebben a sportban a kidolgozottságon és az izomtömegen túl sokat számít a tudatos felkészülés és az egészséges életmód is. A bírók pontozásos rendszerben értékeltek. Figyelték a szimmetriát, a test arányait, a kidolgozottságot, a szárazságot és az izomtömeg meglétét egyaránt.

Az esemény szervezője a komáromi Baráth Gym Sportegyesület, valamint az IBFF Hungary volt.