Régió 2013. 06. 24.

Tetőcserepet küldött a tablet helyett

Neten árult tableteket a 18 éves fiatalember. A vevők azonban cd-ket és tetőcserepet kaptak.

Internetes oldalon kínált eladásra különböző informatikai eszközöket a 18 éves P. Dávid még januárban. A jóhiszemű vevők elutalták a vételár összegét, azonban semmit, vagy nem azt kapták, amiért fizettek. Négy sértettet károsított meg a gyanúsított hasonló módon. – írja a kemma.hu hírportál.

tablet

Egy alkalommal egy tabletet árult a neten. A vevő átutalta a kért összeget, azonban amikor kézhez vette a csomagot, meglepetten tapasztalta, hogy az eszközt nem kapta meg és az eladót nem tudja elérni. Egy másik sértett a kifizetés után kapott egy csomagot, de abban a tablet helyett csak egy szétszerelt CD ROM volt. Az a vevő lepődött meg igazán, aki 9 000 forintot utalt át a csaló számlájára, a küldeményben azonban két tetőcserepet talált.

A komáromi nyomozók azonosították a csalót. Június 11-én ki is hallgatták. A 18 éves férfi elmondta, hogy állandó jövedelme híján, így próbált pénzhez jutni. P. Dávid ellen üzletszerűen elkövetett csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. A Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a büntetőeljárást vádemelési javaslattal fejezte be.