A négyhektáros park megtisztítására szervezett akción több mint hatvan önkéntes vett részt. A munkálatokba a dél-komáromi polgármesterek, Turi Bálint és Kreft-Horváth Loránd is bekapcsolódtak.

„Fontos, hogy gyermekeink ezeket a védett értékeket közvetlen közelről is meg tudják figyelni és meg tudják tapasztani azt, hogy érdemes ezzel foglalkozni, mert meghálálja. Szeretnénk, ha nem csak a szőnyi városrész, hanem az egész település iskolásai is el tudnának jönni ősszel és tavasszal a tansétákra – melyek már folyamatban is vannak –, hogy megismerjék a környezetük állat- és növényvilágát – nyilatkozott  Kreft-Horváth Loránd alpolgármester a Helyi Híradóknak.

A főszervező, Juhász Márton beavatott a munkafolyamatokba: a lehullott gallyakat és leveleket összegyűjtötték, megtisztították a tanösvényt az aljnövényzettől, a gépekkel pedig ledarálták a levágott ágakat. Minden feladatot azonban még így sem sikerült elvégezniük.

Juhász Mártonnak, Szarka Györgynek és Jankó Lászlónak köszönhetően, akik egy komáromi természetvédő egyesület létrahozását is tervezik a közeljövőben, egy tájékoztató tábla is kikerült a kórház bejárata mellé, amelyen bemutatják a kertet, valamint annak növény- és állatvilágát.

A kihelyezett tábla (fotó: komaromhirado.hu)

(komaromhirado.hu)