Kultúra 2017. 02. 15.

Több mint hatszázan vettek részt az egyetem Nyílt Napján

A tavalyi évhez hasonlóan idén is több mint 600-an vettek részt a Selye János Egyetem Nyílt Napján. 16 stand, 12-féle program, mindez 7 teremben – ez a látvány fogadta mindazokat, akik kedden, február 14-én az egyetem konferencia-központjába látogattak.

Minden résztvevőnek már a bejáratnál a kezében landolt egy kiadvány, mindenféle hasznos leírással az egyetemi évekről és a továbbtanulásról. Továbbá térképet, kérdőívet és matricagyűjtő lapot is találhattak a lapok között.

nyiltnap6

Juhász György, újonnan megválasztott rektor köszöntője után, és már a díszteremben tartott kari bemutatkozó előadások alatt is a látogatók ellepték a standokat. Miután Poór József kedvcsináló módon mutatta be, miért jó közgazdásznak lenni, a közgazdaságtan és menedzsment szak iránt érdeklődők a falra kivetített kvíz által ismerkedhettek meg közelebbről a szakma részleteivel.

Juhász György
Juhász György

A Tanárképző Kar előadása után a biológusok ornitológiai feladatokkal, a kémikusok látványos kísérletekkel, az informatikusok drónokkal, a matematikusok logikai játékokkal igyekeztek a diákok kedvét meghozni a továbbtanuláshoz.

nyiltnap4 A Református Teológiai Kar standjánál egy kvíz segítségével mutatták be az ott tanulható szakokat – a kari előadások helyszínén pedig meglepetés tortával várták a kar iránt érdeklődőket. Az óvóképzős standfelelősök játékokkal, a Testnevelés Tanszék képviselői a Sportközpont-béli kalauzolás mellett sípszóval és sportolókkal várták a kíváncsiskodókat.

nyiltnap7 Az Egyetemi Könyvtár a könyvek és jegyzetek közti barangolást egy könyvből épített toronnyal koronázta meg. A hallgatói önkormányzat videós és képes összeállításban mutatta meg, milyen egy „selyés” egyetemista pezsgő élete. A karrier-tanácsadó központ a színes szerencsekerék mellett a Valentin-nap jegyében egy páros fotókiállítást is  összeállított.

Minden standnál különböző ajándékok várták az aktívan kérdezősködőket, így összesen 31-féle emléktárggyal kedveskedtek a szervezők. És ezzel még nem ért véget a nap! Aki szerette volna bejárni az egyetemi épületeket, azok kisvonaton utazhatták körbe a várost – ez alatt a laboratóriumokba, a kollégiumokba, a szaktantermekbe és az éppen zajló szemináriumokba is lehetőség volt betekinteni.

nyiltnap8

A céltudatos középiskolások idén is meghallgathatták a jelentkezés menetéről szóló széleskörű tájékoztató-előadást is.

„Köszönjük mindenkinek, aki megtisztelt bennünket jelenlétével. Immáron harmadik éve könyvelhetjük el nagysikerű rendezvényként az egységesen megszervezett SJE Nyílt Napot. Reméljük, minden látogató sikerrel nyugtázta a napot, hiszen igyekeztünk a lehető legérdekesebb és leghasznosabb módon kivitelezni az eseményt. Szeptemberben pedig szeretettel várjuk vissza mindazokat, akik számára bebizonyosodott: Jól jársz, ha ide jársz!” – összegezte a napot a szervezői csapat.

nyiltnap2