Város 2012. 08. 04.

Tulajdonost váltott a komáromi hajógyár

Tulajdonost váltott a héten a régió egykor legnagyobb munkáltatója, a komáromi hajógyár – közölte az MTI-vel Jaroslav Papp, a vállalat új tulajdonosa, a Stroje a Mechanizmy (SaM) részvénytársaság igazgatótanácsának elnöke pénteken.

A révkomáromi hajógyár száz százalékos részvénycsomagja eddig az Európai Amerikai Befektetési Bank (European American Investment Bank AG) tulajdonában volt. A hajógyári telep ingatlanának egy része már régebben is az új tulajdonos, a pozsonyi székhelyű SaM tulajdonában állt.

Gyártási portfóliónkat kívántuk kiszélesíteni ezzel a befektetéssel – magyarázta a befektetés célját Jaroslav Papp.

A vállalat sem a vételárat sem további terveit nem hozta nyilvánosságra.

Gyurovszky László, a SaM felügyelőtanácsának elnöke a Hospodárské Noviny szlovák gazdasági napilapnak azt nyilatkozta: mivel a hajógyárnak jelenleg vannak megrendelései, rendelkezik jövőképpel is.

Jávorka Tamás, a hajógyár szakszervezeti vezetője, aki az MTI-nek nyilatkozva megerősítette: bár augusztus elsejével ismét 40 alkalmazottnak kellett távoznia a cégből, az új tulajdonos azt ígérte: fenntartja a gyártást.

A tavasszal még a felszámolás szélén álló hajógyárnak jelenleg két uszályra és két úszódarura van megrendelése, az előbbiekre Hollandiából, az utóbbiakra pedig Oroszországból – tette hozzá.

A komáromi hajógyár több mint 110 éves múltra tekint vissza. A vállalat, 1992-től állami tulajdonú részvénytársaságként működött, majd később több lépésben privatizálták. A hajógyár februárban – megrendelések híján – a bezárás szélére került. A jórészt magyarok lakta régió egykoron legnagyobb munkáltatója két évtizeddel ezelőtt még közel négyezer embernek adott munkát. Mára alkalmazottai száma 80-ra csökkent.

 (forrás: MTI)