Kultúra 2014. 08. 19.

Új bemutatók a Jókai Színházban

Már csak egy hónap és újra beindul a színházi szezon. A Komáromi Jókai Színházban már megkezdődött a bérletárusítás a 2014/2015-ös évadra. Az előző időszakokban is színvonalas saját-, és vendégelőadásokat láthatott a közönség, most sem lesz ez másképp.

Olyan előadások kerültek a kínálatba, melyek közül mindenki megtalálhatja maga számára a legkedvesebb műfajt. Mind az öt nagyszínpadi produkció a színház saját előadása lesz. Szeptembertől láthatják majd a kortárs drámairodalom erdélyi fiatal alkotójának művét, a több színházban már nagy sikerrel játszott Székely Csaba: Bányavirág című alkotását. A trilógia első része most megelevenedik a felvidéki színpadon is. Az előadás megmutatja a munkanélküliség miatt érzett reményvesztettséget, a kilátástalanság érzését. Van-e kitörési lehetőség, vagy a tehetetlenség végképp úrrá lesz a kicsi falu lakosain? Megtudhatják az előadásból, mely amellett, hogy komoly gondolatokat hordoz, mosolyt is csal a nézők arcára.
Egy igazi magyar klasszikust is megtekinthetnek az ősz folyamán, Mikszáth Kálmán- Závada Pál: Különös házasság című színművét. Harmadik bemutatóként Spiró György: Csirkefej című tragikomédiáját láthatják, melynek háttere az 1980-as évek egyre sivárabbá váló szocializmusa. Tavasszal a Napkirály idejébe utazhatunk vissza Mihail Bulgakov: Álszentek összeesküvése előadásán keresztül, mely arra próbálja megadni a választ, miként tudja az ember még a legborzasztóbb viszonyok között is megőrizni a belső méltóságát. Végül, aki nagyszínpadi bérletet vált, utolsó előadásként Jean Poiret: Az őrült nők ketrece című előadást láthatja. Méhes László rendezésében ismét egy musicalt tekinthetnek meg, ami biztosan nem okoz majd csalódást senkinek.
A nagyszínpadi bérletes előadásokon túl a kamaradarabok kedvelői sem maradnak csemegék nélkül. A Bányavirágon kívül a stúdió bérlet három magyarországi vendégelőadást is tartalmaz. Olyan művészeket láthatnak a Jókai Színház deszkáin, mint Vári Éva, Stohl András, Szabó Győző, Sipos Vera és Szervét Tibor. Már a nevek is önmagukért beszélnek, senkinek nem kell őket bemutatni. A Rose című előadás humorral átszőtt, szívet melengető produkció, mely az élni akarásról, bölcsességről és az emberi hitről tanúskodik. A Napfény kettőnknek témája a szeretet, egy idősebb férfi és egy fiatal nő kapcsolatát bemutatva, de ezúttal szó sincs szerelemről. A Jó zsaru-rossz zsaruban pedig azt láthatják a nézők milyen nehéz egy bűnös városban ártatlannak maradni, még egy zsaru számára is. A túlélésért vívott harc pedig még a legigazabb barátságokat is veszélybe sodorja.
A Komáromi Jókai Színház idei kínálatába olyan előadások kerültek, amelyek nem csak szórakoztatnak, de gondolkodásra is késztetik a nézőket. Ha bérletet váltanak, nyerhetnek is, bővebb információkat a www.jokai.sk oldalon találnak, vagy a színház pénztárában. Nyissunk együtt a kultúra felé.
(Ozgyin Erika)