Város 2013. 04. 04.

Új buszokat helyeztek üzembe a városban

A mai nap folyamán a komáromi  Klapka téren ünnepélyes keretek között adták át a helyi tömegközlekedést biztosító érsekújvári Szlovák Autóbuszközlekedési Vállalat (SAD) vezetői a város polgármesterével és alpolgármestereivel együtt azt a két új buszt, melyek felváltják a korosabb, kevésbé korszerű és drágább üzemköltségűeket.

DSC_0498

Az új SOR márkájú cseh gyártmányú buszok megfelelnek minden uniós követelménynek a károsanyag-kibocsátást, a fogyatékkal élő utasok és a gyermekkocsit toló anyukák egyszerű fel- és leszállását illetően. Az új járművek a 2-es és 8-as vonalon közlekednek majd nagyobb utazási komfortot biztosítva az ingázók számára, és az eddigi buszokhoz képest száz kilométerenként 8-9 literrel kevesebb üzemanyaggal is megelégszenek. Mindez annak a sikeres közbeszerzésnek az eredménye, amely az évi mintegy 154 ezer eurós tétel fejében az üzemeltetés feltételeinek meghatározása tekintetében jónak bizonyult, hiszen ez késztette a SAD céget arra, hogy új buszokat állítson forgalomba. Az SAD cég a közbeszerzés értelmében 2016 végéig végzi majd a városi tömegközlekedés üzemeltetését.

Az átadás után nemcsak kívülről és belülről szemrevételezni, de ki is lehetett próbálni az új masinákat.

DSC_0500

(kr, sziakomarom)