Mix 2015. 11. 12.

Új drogéria nyílt a Komenský utcában

A KF-STAV, Kft. tulajdonosai, Farkas Andor és felesége, Török Anikó már csaknem tíz éve építkezési vállalkozók, emellett pedig a Kossuth-téri kis festékes üzletet működtették. Most gondoltak egy nagyot: kibővítik kínálatukat.

F&ani néven drogériát nyitnak a Komenský Utcai Alapiskolával szemben álló épületben. A boltot tegnap (2015. nov. 11.) nyitották meg.

Kíváncsi voltam, milyen kínálattal rendelkeznek, tudnak-e konkurálni a városunkban található nagy üzletláncokkal, ezért meglátogattam őket. A boltban kedves, szlovákul és magyarul is beszélő elárusítók fogadnak, akik minden kérdésemre felelni tudnak. Ez azért is fontos, mert nem csupán a szokásos márkákat látni a polcokon (pl. Dove, Palmolive, Nivea stb.), hanem kevésbé ismert termékeket is.

Megtalálhatjuk a jól ismert, közkedvelt márkákat is
Megtalálhatjuk a jól ismert, közkedvelt márkákat is

„Törekedtünk arra, hogy valami mást nyújtsunk, mint a nagy áruházláncok – magyarázza a tulajdonos, Török Anikó. – Elsősorban színvonalas hazai, illetve cseh termékeket kerestünk. Ilyen például a cseh Ryor, amely természetes alapanyagú bőr- és arcápoló család, vagy a szlovák Damita. Ez utóbbinak különösen örülök. A Damita termékcsalád készítője az a szlovák vegyész hölgy, aki sokáig az AB krémek összetételéért volt felelős. Most saját céget alapított, amit igyekszik felfuttatni – elmondhatom, hogy első osztályú, növényi alapú arc- és testápoló készítményeket gyárt, igen alacsony áron. A háztartás tisztaságáért „felelős” termékek közül is igyekeztünk felhajtani egy nem szokványosat. Egy olasz céggel léptünk kapcsolatba, ők az Ecobolle márka gyártói. Széles kínálattal rendelkeznek: a padlóápoláson keresztül a mosószereken és öblítőkön keresztül az ablaktisztítókig mindennel rendelkeznek. Attól különlegesek, hogy növényi alapú, környezetkímélő és bőrbarát termékeiket – amelyeket nem tesztelnek állatokon (!) –, használhatják allergiás, vagy ekcémás betegek is. Érdekes továbbá, hogy utántöltős formában áruljuk: a vevő otthonról hoz magával (vagy itt vásárol) egy flakont, amelyet megtöltünk azzal az anyaggal, amit szeretne. Az Ecobolle látszólag nem a legolcsóbb, viszont olyan sűrű, hogy havi 15 eurót spórolhatunk vele.”

3
A környezetkímélő és bőrbarát Ecobolle-t utántöltős formában árusítják

Farkas Andor és Török Anikó arra törekszik, hogy idővel kibővítsék kínálatukat környékbeli, kézműves termékkel is: természetes szappanokkal, de eredeti nyakláncokkal, fülbevalókkal, ajándéktárgyakkal is.
Az üzletben ezen kívül továbbra is árusítani fogják mindazt, amit a Kossuth-téri kis boltban megszokhattunk: kül- és beltéri festéteket, építkezési alapanyagokat. Újdonság, hogy ki is tudják keverni a vakolatot vagy a színeket – erre a célra két, vadonatúj keverőgép áll rendelkezésre. Természetesen szaktanácsadással is foglalkoznak.
És van még valami, ami szokatlan tájainkon: a bolt sarkában felfedezek egy kávéaát, kis pulttal előtte. Hm… Vajon ki fog itt kávézgatni? „Azokra a festőkre, kőművesekre gondoltunk elsősorban, akik korán reggel kezdik a műszakot. (Miattuk nyitunk már reggel hétkor, és zárunk délután hatkor – akinek dolgoznia kell, nem kelhet későn!). Eddigi tapasztalataink alapján a festők meg-megállnak az üzletben, itt kezdik a napot – bizonyára jól fog esni nekik egy kávé. Ezen kívül azokat a vásárlóinknak is szeretnénk kedveskedni, akik bizonyos összeg fölött vásárolnak nálunk – őket meghívjuk majd egy meleg italra.”

Nézzen szét az új üzletben fotógalériánk segítségével: