Város 2018. 07. 06.

Új helyre költözött az orvosi ügyelet, probléma nélkül teltek az első napok

Július elsején reggel 7 órától új helyen folytatja működését az általános orvosi és gyermekorvosi ügyelet városunkban. A gyermekorvosi ügyelet a Megyercsi utca 27A szám alatt, míg a felnőtt orvosi ügyelet immáron a Semmelweis Ignác Egészségközpontban (Zdravcentrum) található meg a hónap elejétől. A működtetést pályázati úton nyerte el a két pályázó: a gyermekorvosi ügyelet működtetési joga a MEDCom s.r.o.-hoz, míg az általános orvosi ügyeleté MUDr. Jobbágy Jana háziorvoshoz került.

A működtetési jogokról az egészségügyi minisztériumi pályázata és komissziója döntött. Az előző évekhez képest az egyik legnagyobb változás, hogy az általános (felnőtt) orvosi és gyermekorvosi ügyelet működtetését két pályázó nyerte el.

„A minisztérium határozata alapján 6 évre kaptuk meg a működtetési engedélyt. Nehézséget okozott, hogy ezek az engedélyek viszonylag későn, június 12-e után kerültek hozzánk. Így gyakorlatilag két hetünk volt arra, hogy biztosítsuk az infrastrukturális hátteret, valamint, hogy felálljon a gyermekorvosok csapata. Végül sikerült mindent teljesíteni és ilyen rövid idő alatt is működőképessé tudtuk varázsolni az új rendelőt” – mondta el portálunknak Banai-Tóth Lívia, a gyermekorvosi ügyeletet működtető MEDCom s.r.o. tulajdonos-igazgatója.

 

A gyermekorvosi ügyelet egészségügyi ellátását MuDr. Madi Andrea főorvos felügyeli, aki elmondta, hogy időben sikerült mindent beszerezniük, így korszerű berendezések és modern környezet várja a betegeket: „Az elsősegélynyújtástól kezdve a gyógyszerellátásig minden adott a megfelelő működéshez. Az első napok pozitívan teltek. A kicsik örültek nekünk és könnyen megtaláltak minket az új helyen is.”

A felnőtt orvosi ügyelet is új helyre került, mégpedig a jelenleg is felújítás alatt álló „Zdravcentrum” épületébe. MUDr. Czirfusz Attila, a Semmelweis Ignác Egészségközpont ügyvezetője is nyilatkozott portálunknak: „A sürgősségi rendelőt mi alakítottuk ki, a minisztériumtól a működtetési engedélyt viszont MuDr. Jobbágy Jana kapta meg és ő is rendezte be. Annak ellenére, hogy nem egész 2 hét alatt kellett elkészülnünk, tökéletesen fel vagyunk készülve a betegek ellátására. A törvények betartásával sikerült időben elkészítenünk a mozgáskorlátozottak számára a mosdót és az akadálymentesítést is biztosítottuk az épületben található új kórházi liftnek köszönhetően.”

Az ügyelet szervezője, MUDr. Jobbágy Jana doktornő elmondása alapján náluk is különösebb probléma nélkül zajlottak az első napok: „Mindjárt az első napon 31 páciens látogatott meg minket. Mindegyikőjük tökéletesen el lett látva. A szükséges műszerek a rendelkezésünkre állnak, meg is találtak minket a betegek. Jól működött a tájékoztatás.”

A parlamenti törvénymódosításnak köszönhetően az elsősegély-szolgálat eddig ismert formája június 30-ával megszűnt. A módosító intézkedés hatására létesült intézetek így már csak rendelő szinten nyújtanak elsősegélyt.

„Munkanapokon délután 4-től este 10-ig, munkaszüneti napokon pedig reggel 7-től este 10-ig vagyunk elérhetőek. Azonban nem lesznek kiesések, üres járatok az orvosi ellátásban. Este 10 után a kórházi sürgősségi osztály veszi át a szerepet, míg a kiszállást a gyorsmentő szolgálat biztosítja” – mondta el Madi Andrea főorvos, majd hozzátette, hogy a gyógyszertárak is idomultak az új törvényhez, aminek következtében este 8-9 helyett immáron fél 11-ig vannak nyitva az ügyeletes gyógyszertárak.

Annak ellenére viszont, hogy a törvénymódosítást több helyen is támadták már, az orvosok és szakemberek egyaránt pozitívan tekintenek a módosításra. A törvény ugyanis lényegében azért jött létre, hogy tehermentesítse az ambuláns – körzeti orvosokat.

„Az előző rendszer az orvosokra nézve fizikailag rendkívül megterhelő volt, úgy a fiatalabb, mint az idősebb korosztály számára. Az új rendszer már kevésbé terheli le az orvosokat, mert az éjszakai pihenésük biztosított, hisz reggel 7 órától saját rendelőikben várják betegeiket. Azt pedig teljes magabiztossággal állíthatom, hogy az éjszakai órákban kezelésre szoruló betegeket tökéletesen ki tudja majd szolgálni az immáron 10 éve jól működő gyorsmentő szolgálat, illetve a kórházi sürgősségi osztály” – mondta el Banai-Tóth Lívia.

MUDr. Jobbágy Jana végezetül hozzátette: „Gyakran előfordult, hogy kénytelenek voltunk egyhuzamban 36 órán keresztül szolgálni, miközben este 10 után már jelentős mértékben megritkult a betegek száma. Annak ellenére viszont, hogy az új rendszer már jóval kidolgozottabb és emberbarátibb, Szlovákia több részében mégsem sikerült mindeddig működőképessé tenni az ügyeleteket. Nagy örömünkre Komáromban viszont minden probléma nélkül megoldottuk. Reméljük, hogy a kollégák, immár önkéntes alapon, de a saját pácienseik érdekében fognak a szolgálatokhoz hozzáállni és továbbra is támogatni fognak bennünket. Ezúton szeretném minden szolgálatot elvállaló kollégámnak megköszönni, hogy e rendkívül nehéz helyzetben segítettek az ügyelet működésének beindításában és ez által a rászoruló betegeket nem hagyták cserben.”