Kultúra 2017. 07. 03.

Új igazgató a Munka- és az Eötvös Utcai Alapiskola élén

Pénteken (június 30-án) mutatta be az újságíróknak a Munka- és az Eötvös Utcai Alapiskola két új igazgatóját a város vezetése. A Munka Utcai Alapiskola igazgatója Károlyi Szikonya Judit, míg a hetes lakótelep magyar iskolájának élére Majer Pétert választotta az iskolatanács. Mindketten elsődleges feladatuknak tartják a kommunikáció erősítését a fenntartóval, azaz a várossal; a szülőkkel; a kollégáikkal; valamint az iskolák közt.

Munka Utcai Alapiskola: 

Károlyi Szikonya Judit  a nyugdíjba vonult Fekete Zoltánt váltja az igazgatói székben, aki hosszú évekig irányította az intézményt. Károlyi Szikonya csaknem húsz éve az iskola magyar-angol szakos tanára, gyermekként pedig szintén ennek az iskolának a tanulója volt. „Nyugodtan mondhatom, hogy a „munka utca” a második otthonom, miután életem több mint felét itt töltöttem – kezdte bemutatkozó beszédét. – Tudom, mivel lehet motiválni mind a diákokat, mind a pedagógusokat ebben az iskolában. Pályázatomban felvázolt elképzeléseimet két pillérre építettem: megtartani – és változtatni. Szeretném megtartani mindazokat az erényeket, amelyet Fekete Zoltán kialakított: úgy érzem, iskolánkat az egészséges konzervativizmus, a munka-érték alapú gondolkodásmód jellemzi.

Amin pedig változtatni szeretnék, az a kommunikáció. Jobb párbeszédre van szükség az iskola és a fenntartó (város); az iskola és a pedagógusok; valamint az iskola és a szülők között. A felmerülő problémákat csak együtt tudjuk megoldani.”

Az iskola új igazgatónője egyik megoldandó feladatának látja a szociálisan hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatását, akik nulladik évfolyamba kerülnek be az iskolába. „Ki kell dolgoznunk egy jól működő, egész napos programot, amelynek segítségével ezek a gyerekek be tudnak  illeszkedni elsőbe. Nincs könnyű dolgunk. A gyermekek sokszor nem tudnak magyarul sem, nincsenek tisztában az alapvető higiéniai és viselkedési szabályokkal. Segítségre van szükségünk, és bízom benne, ezzel kapcsolatban együtt tudunk működni a városházával.”

Stubendek László polgármester gratulál az új igazgatók kinevezéséhez (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Eötvös Utcai Alapiskola:

Majer Péter 18 évig volt a Műszaki Szakközépiskola, 5 évig pedig a Gútai Magán Szakközépiskola igazgatója, az Eötvös Utcai Alapiskola élén Ölveczky Árpádot váltja, akinek szeptember első napjaiban le a megbízatása. Majer négy fő szempontot emelt ki programjából. Elsősorban szeretné felszámolni a szervezetlenséget: „Kell, hogy legyenek felelősök, akik végigvisznek egy-egy tevékenységet – mondja. – A rendezetlenség káoszhoz, az pedig bizonytalansághoz vezet. Ezt mielőbb rendezni kell az iskola falain belül.” Másodsorban célszerűnek tartja egy diákönkormányzat kialakítását, amelyen keresztül meghallgathatók a tanulók igényei, problémái. Harmadsorban szeretné visszaszerezni a szülők bizalmát az iskola felé. Végül pedig rendbe kell tenni az épületet és környékét, igényes, rendezett udvart szeretne kialakítani.

Mindkét igazgató hangsúlyozta: rendkívül fontos a jó kommunikáció kialakítása a városházával, mint az iskola fenntartójával. Ezen kívül javítani kell a város magyar iskoláinak együttműködésén is: „Nem kéne marakodnunk egy-két diákon” – jegyezte meg Majer Tibor.

Az új igazgatók kinevezéséhez gratulált a polgármester, Stubendek László, az alpolgármester, Keszegh Béla, az iskolaügyi bizottság elnöke, Szénássy Tímea és a város oktatásügyi főosztályának vezetője Bajkai János.

Iskolaüggyel kapcsolatos egyéb információk, várható változások: 

Nem csupán a két magyar alapiskolában történt igazgatóválasztás Komáromban. Két szlovák intézményben, a Rozmaring Utcai-, valamint a J. A. Komenský Alapiskolában is lejárt az igazgatók megbízatása. Mindkét helyen maradt a régi igazgató: a Rozmaring Utcai Alapiskola élére újra Mgr. Helena Weszelovszká, a Komenský Alapiskolában pedig PaedDr. Zuzana Langschadlová választották meg.

Az Eötvös Utcai Óvodában éppen zajlik az igazgatóválasztás, egy év múlva a Jókai Mór Alapiskolában  és a Művészeti Alapiskolában esedékes az igazgatóválasztás.

SziaKomárom