Város 2016. 11. 15.

Új járdaszakasz ünnepélyes átadására került sor

Ma, november 15-én, 15 óra 15 perckor került sor az új, akadálymentes járdaszakasz ünnepélyes átadására a Nádor utcán, a „nagykémény” közelében (a pékséggel szemben). Az esemény Komárom polgármestere, Stubendek László, valamint  az Első Szlovák Takarékpénztár (Prvá Stavebná Sporitelna – PSS) igazgatótanácsának elnöke, Béreš Imrich jelenlétében zajlott. A sajtó képviselőit forralt borral, pogácsával és tortaszeletekkel várták.

A  33 méter hosszú, 1,5 méter szélességű, akadálymentes járdaszakasz a takarékpénztár támogatásának köszönhetően újult meg. A Városi Hivatal ez év áprilisában adta be kérvényét a pénzintézet pályázatára. A tervek már régebben elkészültek – komáromi, közelben lakó tervező, Marcsa Gábor munkája – azonban a városnak nem volt elég anyagi forrása a felújításra. Ezért amikor észrevették a takarékpénztár pályázatát, azonnal jelentkeztek rá.

A járdaszakasz kiépítésének teljes költsége valamivel több, mint 6 000 euró volt, ennek 70 százalékát, 4700 eurót biztosította a PSS. A város önrésze 30 százalék, 1800 euró volt. Az Első Szlovák Takarékpénztár idén összesen 12 ehhez hasonló projektet támogatott országszerte. A munkálatokat komáromi cég végezte, nyár végén—ősz elején késztültek el vele.

A nyolcvanas években épült járdaszakaszt  valójában soha nem lehetett rendeltetésszerűen használni – végül autók parkoltak ott. A járda hiánya sok bosszúságot okozott a környéken élőknek, akik kénytelenek voltak a meglehetősen szűkös úton közlekedni, balesetveszélyes körülmények között.

Emellett a járdaszakasz körül megújultak a padok, és nemrégiben sövényt is ültettek mellé.

img_5375-small img_5378-smallimg_5374-small img_5385-small img_5387-small img_5390-small img_5393-small img_5394-small

DA