Város Dél-komárom 2018. 01. 12.

Új kisbusszal és kerékpárokkal gazdagodik a gondozási központ

Egy új mikrobuszt és kerékpárokat vásárolhat egy 9 millió forintos pályázatnak köszönhetően a dél-komáromi gondozási központ. Ezzel fejleszthetik a szolgálat munkatársai egyebek közt az ételszállítást és a nappali ellátást is – írja a komaromhirado.hu. 

Az önkormányzat tavaly a „Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése” című felhívásra nyújtott be pályázatot a szociális étkeztetést, a házi segítségnyújtást, valamint az idősek nappali ellátását biztosító Egyesített Szociális Intézmény Gondozási Központ eszközállományának fejlesztésére.

„Egyelőre annyi tájékoztatást kaptunk, hogy nyert az intézményünk pályázata – mondta el a Helyi Híradóknak Illés Nikoletta. Az intézményvezető hozzátette: az elnyert összegből a házi segítségnyújtáshoz, az étkeztetéshez és a nappali ellátáshoz kapcsolódóan négy kerékpárt és egy mikrobuszt vásárolnak majd.

A kerékpárokkal a házi segítségnyújtásban dolgozó gondozónők munkáját könnyíti meg a központ, a mikrobusszal pedig az ételszállítást és a nappali ellátásban részesülők személyszállítását oldják meg a központ munkatársai.

A pályázat megvalósításának ideje június 30, így elképzelhető, hogy a közeljövőben megérkeznek az eszközök az intézményhez.

(komaromhirado.hu)