Régió 2018. 11. 07.

Újabb 4 sikeres évvel építené tovább Izsa községet Domin István

A 40 éves Domin István már második ciklusát tölti Izsa község polgármestereként. A Komáromtól 8 km-re található falu fejlődése a pályázatokon való sikeres szereplésnek és az elkötelezett munkának köszönhetően látványos volt az elmúlt években. Domin István szándéka pedig egyértelmű: tovább építeni Izsa jövőjét, folytatni a munkát és haladni tovább a fejlődés útján.

Az elmúlt években a Komárom szomszédságában található falu egyértelműen a fejlődés útjára állt. Az infrastruktúra, a kultúra és a sport területén egyaránt állandósultak a fejlesztések. Az újabb fejezetek pedig folyamatosan íródnak: “Jelenleg is zajlik már több, korábban beadott pályázat megvalósítása. Már csak az adminisztratív ellenőrzés van hátra és megkezdődhet a kultúrház nagytermének felújítása az elnyert 500 ezer euróból. Az iparművészeti műhely létrehozására beadott pályázatunk szintén sikeres volt, így a jövőben ez is megvalósulhat. Ehhez kapcsolódóan épül majd meg két őrtorony is, melyek a falu elején, illetve végén kapnak majd helyet egyfajta üdvözlő totemként” – mesélt a közeljövőben megvalósuló újításokról Domin István.

Ilyen őrtornyok épülhetnek a falu határaiban

A falu egyik emblematikus létesítménye lehet a jövőben a Szent Erzsébet Faluközpont, mely egy megyei szinten is párját ritkító polifunkciós épület lesz. A polgármester ezzel kapcsolatban elmondta: “Az utóbbi időben már nem tudtuk kielégíteni a bérlakások iránti igényeket, ezért döntöttünk egy ilyen épület létrehozása mellett. A modern technológiával épülő, A+ os hőtechnikai kategóriával rendelkező Szent Erzsébet Faluközpontban 34 bérlakás mellett orvosi rendelők, gyógyszertár, posta és további szolgáltatások is helyet kapnak majd. További ötletünk között szerepel a Községi Hivatal előtti tér összekapcsolása a Szent Erzsébet térrel, így létrehozva egy olyan közösségi helyet, ami a lakosok kedvelt találkozási pontjaként üzemelhet.”

A Szent Erzsébet Faluközpont látványterve

A községben kiemelt figyelmet fordítanak az óvoda és az iskola megóvására, rendszeres felújítására. A már meglévő létesítmények karbantartása mellett azonban további, oktatásügyet érintő tervek is szerepelnek. “Szeretnénk létrehozni egy bölcsődét, mely 20-25 gyerek fogadására lenne alkalmas. Az ezzel kapcsolatos tervezetet már be is adtuk. Nem titkolt célunk egy olyan komplex és minőségi oktatási központot létrehozni Izsán, mely idővel akár a komáromi szülők és gyerekek számára is vonzó lehet” – beszélt a hosszabb távú tervekről Domin István.

Izsa egyik nagy kitörési pontja lehet a Kelemantia római tábor, melyhez kapcsolódóan február végén sikerült leadni a nevezési dokumentációt az UNESCO-hoz. A szervezet inspektorai éppen pár héttel ezelőtt jártak Izsán a műemlék világörökségi helyszínné való nyilvánításának ügyében. “Szerencsére azt mondhatom, nagyon jól halad az ügy. Úgy gondolom, ha világörökségi helyszínné nyilvánítanák a római táborunkat, annak jelentős hatása lenne a falu ismertségére és a turizmusra. Számos lehetőséget kínálna számunkra, új attrakciókat építhetnénk rá” – mondta a polgármester.

Kelemantia római tábor

Persze az izsai rendezvények tekintetében jelenleg sem lehet ok panaszra. A községben kerül megrendezésre minden évben április 30-án és május 1-jén az Izsai Lovasnap, mely csatajelenettel, Májusfa állítással, lovasíjász bemutatóval és zenés szórakozással is várja az érdeklődőket. Emellett idén immár második alkalommal adott otthont Izsa a Parasztolimpia elnevezésű rendezvénynek, mely a népi hagyományokat igyekszik megeleveníteni.

Izsai Lovasnap (fotó: atempo.sk)

“Az Izsai Lovasnapunk már 28 éves múltra tekint vissza. Habár a kezdeti lelkesedés az évek múlásával kicsit alábbhagyott, még mindig nagy hagyománya van falunkban a rendezvénynek. A jövőben azonban szeretnénk kicsit átalakítani ezt az eseményt és új tartalommal megtölteni. A Parasztolimpia ezzel szemben egy friss rendezvényünk és személy szerint én egy nagyon jó kezdeményezésnek tartom. Célja, hogy a feledésbe merülő népi foglalkozásokat mutassa be kissé vicces formában. Elsősorban természetesen Izsa lakosságának akarunk kedveskedni úgy a fejlesztésekkel, mint ahogy ezekkel a programokkal, de emellett folyamatosan törekszünk arra, hogy a régióból, vagy akár a környező országokból is idecsábítsuk a látogatókat” – mondta búcsúzóul Domin István.

Pillanatkép a legutóbbi Parasztolimpiáról (fotó: hirek.sk)