Város Dél-komárom 2018. 07. 18.

Újabb fázisba ért a dél-komáromi múzeumépület felújítása

A tervek elkészülte után már a közbeszerzési folyamatnál tart a volt mezőgazdasági kombinát épületegyüttesének múzeumi látogatóközponttá történő alakítása. A létesítményben a Klapka György Múzeum és az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének Ókori Régészeti Tanszéke is helyet kap 2020-tól – írja a komaromhirado.hu

Három pályázati forrásból kívánja a városvezetés fejleszteni a dél-komáromi Klapka György Múzeum új épületét. A Brigetio Öröksége Látogatóközpont a volt mezőgazdasági kombinát felújított épületében kapna helyet, a tervek szerint már 2020-tól.

„Nemrég elkészültek a tervek és jelenleg a közbeszerzési folyamatnál tart az önkormányzat. Az egész épület felújítása három pályázatból tevődik össze, azonban az egyik, a tetőtér felújítására vonatkozó még nem kapott támogatást, várólistás helyen van” – mondta el a Helyi Híradóknak Molnár Attila, Dél-Komárom polgármestere.

Az egyik pályázatnak köszönhetően a földszinten egy turisztikai célú beruházás valósul meg. A római kori kiállítás ide költözne át, megújulva, kibővítve és a 21. század minden turisztikai és muzeális követelményének megfelelően. A kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztésre irányuló pályázatban is sikeres volt a város, míg a harmadik, városlistás pályázati lehetőségből az épület tetőtere újulna meg. Itt egy oktatóteret, valamint egy tanulmánytárat alakítanának ki a múzeum munkatársai.

„Mivel várólistás helyen van az egyik benyújtott pályázatunk, így ha nekiállunk a felújításnak, akkor plusz forrást kell biztosítania a képviselő-testületnek, hogy egyben megvalósulhasson a beruházás, melynek köszönhetően Komárom felkerül a felsőoktatás térképére” – emelte ki a polgármester.

(komaromhirado.hu)