Sport 2016. 05. 03.

Újból feketelőporfüst szaga szállt a levegőben

2016. április 30.-án szombaton, a 25. Komáromi napok rendezvénysorozaton belül került megrendezésre a 21. Klapka kupa, azaz az elöltöltős fegyverek nemzetközi versenye.  

A Klapka kupa immár a „legöregebbek” közé tartozik a Komáromi napok rendezvényei között. Idén három ország közel 150 versenyzője mérte össze tudását. 

A megjelentek ismét üdvözölhették körükben Klapka György tábornok leszármazottait, mégpedig Klapka Petrt és családját, akik egészen Prágából érkeztek erre a versenyre. Klapka úr és lánya, Petra is a lővonalra állt, hogy bizonyítsa pontosságát.

Ragyogó, napsütéses időben álltak a versenyzők a Royal sportlövő klub lőterén a lővonalhoz. Magát a versenyt megtisztelte jelenlétével Ing. Stubendek László, Komárom város polgármestere, Ing. Fekete Tamás a Komáromi Városi Hivatal elöljárója, valamint Ing. Glič Konštantin a városi Sportbizottság elnöke is.

A szlovák, magyar illetve ír versenyzők rövid és hosszú fegyverek kategóriájában mérhették össze tudásukat a 25 illetve 50 m-re kihelyezett lőlapokra leadott 13 lövéssel, melyekből a legjobb tíz került kiértékelésre. A nap folyamán leadott csaknem 2000 lövés, több kg lőpor valamint ólom „elfogyasztása“ után kerültek ki az egyes versenyszámok, melyekből idén összesen tíz volt kiértékelve, győztesei.

A komáromi Royal sportlövő klub színeit több versenyző is képviselte, közülük Elek Péter az első helyet szerezte meg Cominazzo-kovaköves pisztoly kategóriában 93 köregységgel, míg Ing. Dubány Imre Kuchenreuter-csappantyús pisztoly kategóriában 94 köregységgel a harmadik lett.

szöveg: Fuisz Attila

Erdmények (ŠSK ROYAL Komárno)

Perkusný revolver – MARIETTE – csappantyús revolver

  1. ELEK Péter 94

Perkusná puška – VETTERLI – csappantyús puska

  1. TÁRNOK Jánoš 97
  2. SZALAI Lajos 96
  3. ELEK Péter 90

Perkusná pištoľ – KUCHENREUTER – csappantyús pisztoly

  1. Ing.DUBÁNY Imre 94
  2. ELEK Péter 91

Kresadlová pištoľ – COMINAZZO – kovaköves pisztoly

  1. ELEK Péter 93