Kultúra 2012. 05. 03.

Újra az igaz magyar történelemről a Rock Clubban

Május 5-én, szombaton újra Révkomáromba látogat a népszerű magyaroszági rock formáció, a Historica. Előzenekarként a Katapult hangolja a rajongókat.

Fennállásának tizedik jubileumát ünneplő remek csapat nem akármilyen koncertsorozatot tudhat maga mögött. A „Tíz éve az úton”, a Nyerges-tetőről Los Angelesbe…Nem semmi. A srácok szétnéztek Amerikában is, és mint a fotók tanúskodnak róla, „béjvaccsosként” is pózoltak, sőt Chuck Norris csillagát is elhalványították. Biztosan rengeteg élménnyel felvértezve érkeztek haza, Magyarországra. Budapesten, az Aranytíz Kultúrházban adtak jubileumi koncertet, amelyen a vendég a Szkítia volt.

A remek zenészek nem pihennek, és újra a Felvidékre érkeznek. Nos, akiket érdekel a magyar történelem sarkítások nélkül, dalokba csempészve, és a könyvtár már este bezárt, sebaj! Sör-fél mellett kivételes zenét is hallgathat. Sőt, még a srácokkal is elbeszélgethettek! Bizony!

Már előre örülök a hideg folyékony kenyérnek, felesnek, és persze a Historicás pólónak, amit feltehetően Kapitány átad szombaton! :) Addig pacsi!

Az amerikai-magyar hírújságban megjelent publikációt itt olvashatjátok:

http://amerikaihirujsag.com/2012/04/23/los-angelesben-turnezott-a-magyar-historica/

(ha, sziakomárom)