Régió 2012. 09. 10.

Változatos programok kavalkádja Keszegfalván

Szombaton immár tizenhatodik alakommal rendezték meg a Falunapot a Komáromi járásban található községben, Keszegfalván.

Hűek maradtak a meghirdetett mottóhoz, miszerint: „Szórakozz és sportolj!”. A kora reggeli óráktól kezdve horgászversenyt rendeztek a gyereknek, majd a mesterlövészek eszén az agyaggalambok sem jártak túl, mivel kisöbű sportpuskából leadott lövésekkel szép számmal potyogtak. A tornaterem előtt ügyességi játékok várták a látogatókat. Természetesen a futballpálya is benépesült, mivel a labdarúgó mérkőzések is szerves részét képezték a vigadalomnak. Diák-, ifjúsági meccsek mellett az öregfiúk is csatasorba álltak, és Keszegfalva testvérközségének delegációjával, Rédével csaptak össze. Kuriózumnak bizonyult a második ízben megrendezett élő csocsó-verseny is, melyen öt fős csapatok versengtek a vándorkupáért. A kulturális program sem hiányozhatott a palettáról. A község alapításának 530. évfordulója alkalmából egy remek kiállítást nyitottak meg a helyi kultúrház épületében, amely kis időutazásként visszarepített a múltba, és különböző dokumentációkon, képeslapokon keresztül ismertette meg az érdeklődőket a település történelmével. De volt itt kényérsütő-verseny, kutyás-, valamint íjászbemutató. Felléptek a helyi alapiskolások, a nyugdíjasklub énekkara és a Seishin Karate Klub növendékeinek bemutatóját is hatalmas érdeklődés övezte. A jól ismert TAT(Tehetség a Tét) fiatal énekesei mellett fellépett Mészáros Tamás és Varga Evelin, valamint a zumba sportágába is betekintést nyerhettünk. Majd a Pósfa zenekar hangolta a tömeget. Az utcabál a Gold zenekarral és DJ Steewe-vel, és az est fénypontja: a magyarországi Cairo együttes fellépése csak hab volt a tortán.

„Mindjárt a szervezési fázis folyamán úgy indultunk el, hogy minden lakosunk és a környékről érkező tisztelt látogatóink is megtalálják a kedvükre való programot. Közel harminc fős csapatunk úgy érzem, jelesre vizsgázott, ami a gördülékeny lebonyolítást, koordinálást illeti, mivel az eddig érkező visszhangok domináns részben pozitívak voltak. Köszönettel tartozom mindenkinek, úgy a szponzorainknak, mint a stáb tagjainak, akik valamilyen módon is hozzájárultak ahhoz, hogy hangulatos falunapot tudhatunk a hátunk mögött.“-összegezte Milan Lehocký, Keszegfalva polgármestere. 

(kép és szöveg: ha)