hétfő, június 17. - Laura, Alida (hu) - Adolf (sk) 1 EUR = 322 HUF 23 °C
Kultúra

Vándorkiállításon Dél-Komárom helyi értékei

A (Dél-)Komáromi Értéktárban szereplő látnivalókról nyílik vándorkiállítás 2019 februárjától a város iskoláiban – számolt be a Forrás Rádió. A tárlaton csaknem negyven helyi kincset láthatnak az általános és középiskolás diákok.

A komáromi városvezetés még 2013-ban döntött úgy, hogy megalakítja a Komáromi Értéktár Bizottságot, amelynek javaslatára az elmúlt félévben bekerült a helyi értékek közé a „szőnyi vámhíd” és a „Kincset ér” komplex prevenciós program is.

– A városvezetés és a Komáromi Értéktár Bizottság ezután is várja a helyiek véleményét és javaslatát, hogy mely kincseket vegyük még fel a Komáromi Értéktárba” – mondta el dr. Molnár Attila polgármester.

A városvezető kitért arra is, hogy a bizottság a Komáromi Értéktárba eddig felvett értékekből – a Diákönkormányzatok Városi Szövetsége Komárom ötlete alapján – vándorkiállítást tervez egy nyertes pályázat erre elkülönített keretösszegéből. A tervek szerint a Komáromi Klapka György Múzeum igazgatója, Számadó Emese előzetesen elkészített kiállítását egészítenék ki az azóta felvett értékekkel és vinnék el – előadással egybekötve – az összes komáromi általános és középiskolába.

Nyitókép: BARTH photography

(kemma.hu)

 

FEL