Város 2016. 03. 16.

Varga Tamás, Tárnok Magda és Ipóth Szilárd is kilép a Híd kötelékéből

Mai nap során három komáromi ismert személyiség jelentette ki, hogy kilép a Híd párt kötelékeiből, mert nem ért egyet a vezetőség lépéseivel: Varga Tamás, Tárnok Magda és alig egy órája (azaz 13.00 óra táján) Ipóth Szilárd is.

Elsőként Varga Tamás írta ki FB-oldalára ma (2016. március 16.) reggel, hogy  megszünteti tagságát a MOST-HÍD polgári pártban és egyben kilép Komárom város képviselő-testületének MOST-HÍD képviselői klubjából. 

Idézzük:

„Megdöbbenve és nagy csalódással veszem tudomásul a MOST-HÍD polgári párt vezetőségének lépéseit, amelyeket napjainkban tesz – jelenti ki Varga Tamás a FB-oldalán. – A MOST-HÍD párt tagjaként bíztam a vezetőségében, hittem a párt eddigi ideológiájában és egyetértettem vele.  Úgy gondolom, mint Komárom város képviselője,  munkásságommal is segítettem a pártot.

Érthetetlen és egyben elfogadhatatlan számomra az a tény, hogy a MOST-HÍD polgári párt vezetősége az utóbbi napokban szembefordult saját eszméivel, meghazudtolja saját korábbi  kijelentéseit, a választópolgárainak tett ígéreteit és nem utolsó sorban a tagság egy részének véleményét sem veszi figyelembe. A MOST-HÍD polgári párt a napokban elindult egy úton, amely számomra követhetetlen és erkölcsi szempontból a nevemet nem tudom hozzá adni. Ezért kijelentem, hogy

megszüntettem tagságomat a MOST-HÍD polgári pártban és egyben kilépek Komárom város képviselő-testületének MOST-HÍD képviselői klubjából. 

A továbbiakban csakis Komárom lakosaitól függő képviselőként fogom folytatni képviselői munkámat.”                                                                                                                JUDr. Varga Tamás 

Pár órával később Tárnok Magda jelentette ki ugyanezt: 

„Kedves Barátaim és Ismerőseim,
sajnos nem tudok tovább menni azon az úton, amelyen a Híd párt halad, ezért kilépek a pártból.”

Alig egy órája pedig Ipóth Szilárd is hasonlóan nyilatkozott: 

„Szép napot mindenkinek. Döntöttem… Ha megalakul az új szlovák kormány abban a formában ahogy körvonalazódik, kilépek a komáromi Hid klubból. Ugyanis nem vagyok a párt tagja. Nem a Híd programjával, vagy világnézetével van gondom – az továbbra is a legközelebb áll hozzám. Az adott szó ereje az, ami szent számomra… Nos itt ért csalódás. Persze nincs átszállás egyik buszról a másikra. Ebben a helyzetben nem marad más, csak reménykedni.. Hogy sikerül véghezvinni Fico által közölt programprioritásokat. Ezek 90 százalékban tartalmazzák a Híd programjában vázoltakat. Meglátjuk… „

A bejegyzések alatti kommentek egyértelműen üdvözölték a három komáromi közéleti szereplő döntését.