Város 2013. 12. 12.

Városi segítség a hajléktalanoknak

Az ünnepek közeledtével a város nemcsak azzal járul hozzá a szeretet ünnepe meghittebbé tételéhez, hogy fénybe öltözteti a belvárost, Betlehemet állít a térre és karácsonyi vásárt rendez, hanem azzal is, hogy gondol az elesettekre is.

Komárom város vezetése, a városi hivatal illetékes osztálya megtette a szükséges óvintézkedéseket a város hajléktalanjai téli elszállásolásával kapcsolatban is. A város területén mintegy 60-80 hajléktalan él. A létszám változó és nagyjából kétharmaduk nem is komáromi illetőségű, ennek ellenére a városvezetés minden igénylő, vagy a városi rendőrök által – lakossági bejelentés vagy járőrözés nyomán – az utcán tartózkodó hajléktalanok számára úgynevezett menedékházat létesített (a birkózócsarnok épületében a Vár soron). Akik igényt tartanak a szolgáltatásra, a legzordabb időszakban lehetőségük lesz a tisztálkodásra, a melegedőben szállást és napi egyszeri meleg ételt kapnak. A menedékházban és az állandó menhely közösségi helyiségében szükség esetén akár 40 hajléktalant is tudnak majd fogadni az állandó jelleggel elszállásolt 26-os létszám mellett. Aki az utcán, parkban vagy más közterületen fagyoskodó hajléktalant lát, az haladéktalanul értesítse a városi rendőrséget a 159-es számon!

(forrás: komárno.sk, -krá-)