Város 2017. 03. 07.

Védd meg önmagad!

A KobuKRav nem mindennapi előadást tartott a komáromi Selye János Gimnáziumban.

Könnyen elsajátítható, hatékony, sikeres túlélő technikákkal ismertette meg a diákokat rendhagyó testnevelés órák keretén belül.

Február végén a Selye János Gimnázium meghívta Sklut Tibort, a Kobukrav önvédelmi képzés szakértőjét, hogy ismertesse a legfontosabb, legalapvetőbb technikákat a diákokkal.

A szakember négy napon keresztül tartott rendhagyó testnevelési órákat. Az iskola szinte összes diákjának lehetősége adódott kétszeri találkozásra kis csoportokban.

A rendhagyó órák vidám légkörben zajlottak a szakember és egy tanár felügyeletével. Egy ösztönző videóval indult az óra, mely után a legbátrabb diákok önkéntes támadóként segítethettek bemutatni a mozdulatokat, míg a többiek árgus szemmel figyelték a történteket. Miután megfigyelték a mozdulatot, gyakorlatban hasznosították a tanultakat, így segítve a technika rögzítését a fejben. A diákok párban gyakoroltak.

A gyerekek érdeklődéssel fogadták a nem mindennapi tanfolyamot, mely egy teljesen más szemszögből közelíti meg a védekezést. A hét folyamán fontos és népszerű téma részévé váltak a képzésen hallottak, látottak. A legfiatalabb növendékeink a tanfolyam után is lelkesen mutatták be a tanultakat, megvitatva, kinek működik a legjobban.

A kiképző erősen hangsúlyozta a baj megelőzését, ezt példákkal is alátámasztotta. Ha van lehetőség a közelharc elkerülésére, akkor mindenképp kerüljük el. Továbbá nem szabad agresszívan fellépni a potenciális támadónk ellen, mivel ezzel akár nem tervezett reakciót válthatunk ki. Fontos, hogy mindig maradjunk nyugodtak, próbáljunk megértőnek hatni és minél több időt nyerni. Ne ragaszkodjunk foggal, körömmel értéktárgyainkhoz és az igazunkhoz, első a testi épségünk.

Szakemberünk felhívta a figyelmet arra is, hogy ezek a technikák nem hasonlítanak az akciófilmek valószínűtlen, több kameraállásból beállított képsoraihoz. Sokkal egyszerűbb, kevésbé látványos, de annál hatásosabb mozdulatokat kell elképzelnünk, amelyeket fel tudunk használni ösztönösen, sokkos állapotban is.

A tanfolyamról tudni kell, hogy a tanulók kizárólag önvédelmi technikákat tanulnak, nem kell hozzá különleges erőnlét vagy harcművészeti tapasztalat, ezért korra, nemre való tekintet nélkül játszi könnyedséggel megtanulhatóak.  A gyakorlatok elsajátításának célja a támadás kivédése kritikus helyzetekben. A képzés testre szabott gyakorlatokat kínál a résztvevőknek. Tehát ha valaki nem tud magasra rúgni, akkor más technikák elsajátítását tanulja meg, amelyek a legjobban illenek az adottságaihoz.

Április folyamán tízórás tanfolyam kerül megrendezésre, mely 10 éves kortól 99 éves korig (szülők, nagyszülők, stb.), nemtől függetlenül ajánlott.

Fontosnak tartjuk diákjaink önvédelemre való oktatását. A megfelelő önvédelmi és egyben megelőző technikák ismerete önbizalmat ad bármely generációnak. A túlélő technikák mellett nagy segítséget nyújt a „Key Ring” kulcstartó használata, amely tetszés szerint különböző színben megvásárolható a tanfolyam során, vagy az interneten.

Szilárd Ágnes