Város 2019. 02. 18.

„Vége az aránytalan végrehajtásoknak!” – állítja a komáromi városvezetés

Az elmúlt hónapokban az aránytalanul magas végrehajtási (exekúciós) díjak borzolták néhány lakos hangulatát, akiknek a korábbi elmaradásaikat kellett rendezni. A végrehajtó díjából ráadásul nem kap egy centet sem a város. A mostani eljárások még másfél-két éve indultak. A város vezetése véget akar vetni a lakosok ilyen aránytalan büntetésének.

Nagyrészt még 2016-ban és részben 2017-ben indultak el azok a végrehajtási eljárások, amelyek mostanában kellemetlenül érintettek több korábbi elmaradással rendelkező személyt. Az érintettek nagy része elfogadja a tartozás rendezését, azonban felháborodását fejezte ki, hogy az összeg 4-5-szörösére emelkedik a végrehajtási díjak miatt, amiből ráadásul nem kap semmit a város. A távoli végrehajtók sok esetben érzéketlenül állnak az ügyekhez. A város az elmúlt évben végrehajtási folyamatot nem indított, de még a korábbi ügyek futnak ki.

A városvezetés az első ügyek közt foglalkozott a helyzet kezelésével. Továbbra is fontos a kintlévőségek behajtása, hiszen több mint 1,2 milliós összegről van szó, és a tartozások elhanyagolása nem igazságos a becsületesen fizetőkkel szemben. Az eljárásnak viszont korrektnek és lakos-központúnak kell lennie.

„A végrehajtást teljes mértékben átszervezzük. Kinti végrehajtó helyett a városi hivatalon belül kezelnénk ezt a folyamatot, amihez adott a jogi háttér. Szeretnénk erősíteni a tájékoztatást, hogy jó szándékkal figyelmeztessük az elmaradással rendelkezőket, továbbá az eljárás során ne legyenek indokolatlanul magas költségek. Ehhez előkészítettük a hivatali struktúrában a változást és megteremtjük az ehhez szükséges feltételeket”– foglalta össze Keszegh Béla polgármester. „Ezzel jelentős kiadások hárulnak a hivatalra, mivel évente 5-6 ezer ügyben kell eljárni, de célunk ügyfélbarát hozzáállás erősítése”– tette hozzá a polgármester.

A hivatal a lakosokat arra biztatja, hogy az indokolatlanul magas eljárási költség esetén fogalmazzák meg fellebbezésüket a végrehajtóval szemben, mivel már van arra precedens, hogy ezt később felülbírálták és jogtalannak találták a végrehajtó követelését. Az egész folyamatot az is nehezíti, hogy a mostani előírások szerint nem a város választhatja meg, melyik végrehajtóval dolgozna együtt, hanem véletlenszerűen rendelnek az ügyekhez egy végrehajtót (exekútort), ami miatt még nehezebb az együttműködés a lakosok érdekében.

A hivatal arra is felhívja a figyelmet, hogy mindenkinek lehetősége van rákérdezni esetleges elmaradására a városi hivatalban. Mindamellett tavaly is minden lakos kapott figyelmeztetést a szemétilletékkel kiküldésekor, a nyomtatványon fel volt tüntetve az esetleges elmaradás. Érdemes ezt az értesítést is figyelmesen átolvasni.