szombat, október 20. - Vendel (hu) - Vendelín (sk) 1 EUR = 324 HUF 12 °C
Mix

VIDEÓ: A komáromi ovisokra is jótékony hatással van a jóga

';

A dél-komáromi Csillag Óvodában már hónapok óta tart jógaoktatást Kolonics Éva a gyermekek számára. A közelmúltban pedig már a Közösségi Házban is elindult egy programsorozat, mely során minden héten gyermekjógával várja a kicsiket.

Kolonics Éva óvónőként dolgozik a dél-komáromi Csillag Óvodában, szeptember óta pedig már jógát is tart a gyermekek számára. Az óvónő az ülő foglalkozásokat szerette volna kibővíteni mozgás gyakorlatokkal, miután pedig elhivatott a jóga irányába és ismeri annak pozitív hatásait, kézenfekvő volt a döntés.

“Nyolc éve kezdtem jógázni Nagykanizsán, Komáromban pedig folytattam a jógával való foglalkozást. Ez az alternatív mozgásforma nemcsak az izmokat és a test egészét nyújtja, de egy olyan megnyugvást és relaxációt is nyújt, ami nagyon fontos az életben. A gyermekjóga oktatását Csíki Marianntól tanultam Budapesten. Ő alapította Magyarországon a jóga mókát” – mondta el Kolonics Éva a Komáromi Televízió (KTV) munkatársainak.

A foglalkozások között vegyesen találhatunk mozgásos feladatokat és meditációs gyakorlatokat is. Emellett egy óra nem csupán torna és mozgásgyakorlatok sokasága, hiszen a foglalkozások mindig egy-egy történetre, mesékre és a képzeletre épül. Az óvónő elmondása alapján szemmel látható a jóga pozitív hatása a gyermekeken. Nyugodtabbak, türelmesebbek és képesek megvárni társukat, vagy akár az egész csoportot.

Kolonics Éva közelmúltban meghirdetett programjának köszönhetően immáron a dél-komáromi Közösségi Házban is várja a kicsiket egy pihentető mozgásórára, mely a “Jóga móka gyerekeknek” elnevezést kapta.

FEL