2024. 07. 10.

Csokorba gyűjtöttük a MartKult legfergetegesebb pillanatait

A június 4-6. közt megrendezett MartKult a MartFeszt rendezvénysorozat részeként felejthetetlen élményekkel ajándékozott meg minket. Események színes sora követte egymást, izgalmas kulturális programok és sportversenyek nyújtottak közösségi élményt, kínáltak egyedülálló lehetőséget az aktívan kikapcsolódni vágyóknak. Mindezt festői környezetben, a felvidéki táj egyik ékszerdobozaként ismert, hagyományait máig őrző halászfaluban, Martoson. A V4 erősember verseny izgalmaitól kezdve a hagyományőrző Martosi menyegzőig, minden pillanat emlékezetes maradt számunkra.

A csütörtöki nyitóesten a helyi néphagyományoké volt a főszerep: széleskörű érdeklődés övezte az idén már másodszor autentikusan színpadra vitt Martosi menyegzőt, majd az azt követő interaktív Lakodalmi vigasságot, ahol az előadás szereplői, a Martosi Hagyományőrző Együttes tagjai és a közönség együtt ült asztalhoz, mulatott és táncolt.

A hosszú éjszaka ellenére pénteken korán indult a nap, a Felvidéki Labdarúgó Bajnokság csoportkörei négy helyszínen zajlottak, Naszvadon, Ógyallán, Komáromban (HU) és természetesen Martoson. Délelőtt indult a MartFamily – A családi nap immár negyedik felvonása, amelyre sokan kilátogattak kicsik és nagyok. Volt lehetőség íjászatra, csónakázásra, arcfestésre, gyöngyfűzésre népi fajátékok kipróbálására, de nem hiányozhatott a trambulin és az ugrálóvár sem. Ebéd után az FLB az egyenes kieséses szakaszba lépett, immár csak a martosi pályán összpontosítva a mérkőzéseket. Az első alkalommal megrendezett 11-es rúgó bajnokság is hatalmas népszerűségnek örvendett, nem is csoda, hogy drámai pillanatoknak lehettünk tanúi. A MartFamily délután a Vaga Banda Gólyalábasok különleges műsorával, majd Tóth Péter Lóránt versvándor előadásával folytatódott. Ezt követően lehetőség nyílt a Most vagy soha! c. sikerfilm megtekintésére a Duray-pavilonban, a FaPuma büfé mellett pedig kezdetét vette az EB-kvíz, amelyen kilenc csapat mérte össze szellemi erejét. A kvízmesterek Gazdag József és Szombathy Pál voltak. Koraeste kihirdették az FLB győztesét, a trófeát 2024-ben a remek teljesítményt nyújtó lévai csapat vihette haza, majd kezdetét vette a KultFeszt, ahol először artista páros és egy bűvész villogtatta meg tehetségét, majd fellépett az Ipoly-menti Kiss zenészek zenekar. Őket zenés barangolás követte rockoperákkal és musicalekkel, az estet DJ Szabó László Pop-musical diszkója koronázta meg.

A zárónapon sor került a PSL U105-ös könnyűsúlyú versenyzők látványos erőpróbáira, Európa legerősebb erőemberei mutatták meg tudásukat. Többek közt az autófelhúzás, a vegyes cipelés, a golyósor és a Conan-kör teljesítése során mérhették össze a vasgyúrók és kőmorzsolók az erejüket, míg a közönség lélegzetvisszafojtva figyelte a sziporkázó teljesítményeket, különösen a helyi hős, Kontás Csaba bravúrját. A martosi kötődésű sportoló a megmérettetés végére a második helyen végzett, de a teljes mezőnyből csak neki sikerült felpakolnia mind a négy kőgolyót a „polcra”.

Eközben a FaPuma büfé közelében hűsölőket Borbély Károly invitálta könnyűzenei kalandozásra klasszikus magyar slágerekkel. Délután háromra nyugvópontra ért az erőemberek martosi összecsapása, elkészült a malacpecsenye és kezdetét vette a MartFolk. Innentől kezdve borkóstolók és néptáncbemutatók váltották egymást: bemutatkozott a C-Winery Pince (Kürt, Kasnyík Zoltán), majd színpadra lépett a Nádas Ifjúsági Táncegyüttes Farnadról. Őket követte a táncban és énekben kiszáradt torkok szomjának csillapításával az Árpád-hegy Pince (Tokaj, Varkoly Ádám), majd a legnemesebb nedűk elfogyasztása után jól felrázta a tikkadt közönséget a Csicsörke Néptáncegyüttes. Ami a borkóstolókat illeti, a Nádler Pince (Bükk, Nádler Miklós) zárta a sort, külön köszönet Nádler Miklósnak, hogy egész éjjel velünk maradt! Szalonna és bandája koncertjét megelőzően a Primula Táncegyüttes tagjai is megmutatták, mit tudnak. A hatalmas sikert arató, illetve a közönség vérét felpezsdítő koncert után hajnalig tartó fergeteges hangulatú táncház vette kezdetét.

Így telt hát a MartKult közösségi élményekben, kalandokban és hagyományokban dúskáló három napja. Fontos megjegyezni, hogy 2024-ben a szervezők már nyári rendezvénysorozatként álmodták meg a MartFesztet, melynek a MartKult csak az első állomása. A további alkalmakról folyamatosan tájékoztat majd a Marthos Polgári Társulás csapata a közösségi médiában, de az már most kiderült, hogy augusztus 21-én, az államalapítás ünnepe előtt tisztelegve sor kerül a Szálj fel szabad madár! c. nemzeti koncertshowra. Egy biztos, fergetegesen telik majd 2024-ben a martosi nyár a Martosi Rendezvényligetben, amit az összetartozás élménye és a hagyományos értékek tartanak össze.

Köszönjük mindenkinek, aki részt vállalt ennek a fantasztikus eseménynek megvalósításában, különösen a támogatóinknak (Magyarország Miniszterelnöki Kabinetirodájának, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának, a Bethlen Gábor Alapnak, a Lakiteleki Népfőiskolának, Martos községnek, Nyitra Megye Önkormányzatának, a KultMinornak, a SZAKC-nak és a Heloro, a Convertis, illetve a BW s.r.o.-knak), fotós barátainknak, akik megörökítették a legjobb pillanatokat és minden partnerünknek, akikkel gördülékenyen zajlott az együttműködés. Természetesen köszönet illeti azokat a látogatókat is, akik megtiszteltek részvételükkel! Találkozzunk a legközelebb is!

Nincs más hátra, mint szemügyre venni válogatott galériánkat, és újra átélni a MartKult legfergetegesebb pillanatait!

Sajtóközlemény, A Martosi Rendezvényliget és Népfőiskola csapata
Fotók: Martosi Rendezvényliget és Népfőiskola