Kultúra 2016. 03. 21.

III. Üzleti terv verseny a Selye János Egyetemen

2016 március 10-én zajlott a Selye János Egyetem Konferencia Központjában a SJE Gazdaságtudományi Kara és Hallgatói Önkormányzata által középiskolások számára rendezett III. Üzleti terv verseny szóbeli döntője, melynek fővédnöke RNDr. Bukor József, PhD. a SJE GTK dékánja volt.

elkeszultterv

A diákok a korábban beküldött, CANVAS struktúrában kidolgozott üzleti terveiket mutatták be 15 perces prezentációik során. A szakmailag erős, Mgr. Méhes Noémi (OTP Banka a.s., Regionális vállati centrum – déli csoport, igazgató), Hugyivár Imre (ARRIVA-csoport, controlling-osztályvezető), Ing. Fónod Gergely (CEVA Logistics Slovakia, ügyvezető igazgató), Mgr. Szabó Dávid (SJE GTK, hallgató, vállalkozó), valamint PhDr. Antalík Imre, PhD. (SJE GTK, Közgazdaságtan Tanszék, adjunktus) összetételű zsűrinek a döntéshozatalnál idén igencsak nehéz dolga volt, hiszen valamennyi terv kreatív és innovatív elemekkel, realitástartalommal, megvalósíthatósággal bírt és a prezentációk is magas színvonalúak voltak. Internetes gyűjtés, mobil streetfood, kutyaoktatás- és kutyakozmetikum-értékesítés, kerti munka, design bútortervezés kisállatoknak és egy innovatív paintball-pálya és bár ötlete szerepeltek a tervek közt.

A versenyben végül a döntőben részt vevő, négy középiskolából érkező hat csapat közül a Brat Orsolya – Darázs Laura – Darázs Krisztina (Egyesített iskola – Kereskedelmi akadémia és Jedlik Ányos Elektrotechnikai Szakközépiskola, Érsekújvár) összetételű csapat győzedelmeskedett TASTY STOP megnevezésű, mobil utcai étkeztetés nyújtására kidolgozott üzleti tervükkel, akiket Ing. Újhelyi Zsuzsanna oktató készített fel a versenyre.

zsuri

További dobogós helyezések:

1.hely – Design girls – Mészárošová Viktória, Ruczová Fanny, Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola, Dunaszerdahely. Felkészítő tanár: MSc. Orbán Mária

III. hely – Favágók – Lehotkai Sámuel – Kurina Denis, Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola, Komárom. Felkészítő tanár: Ing. Hajabács Andrea

A verseny fődíját (egy wellness hétvége) az ARRIVA-csoport ajánlotta fel, míg a többi csapat is értékes díjakkal gazdagodott a Selye János Egyetem és a Selye János Egyetem Karrier-tanácsadó Központja jóvoltából, valamint különdíjakat is osztottak a zsűri felajánlásainak köszönhetően. A szervezők remélik, hogy jövőre még több középiskola és diák kapcsolódik majd be a versenybe, hiszen a fő cél a vállalkozói kedv és szemlélet fejlesztése, a játékos felkészítés az életre, gazdasági jellegű kihívásokra!

vednok-dekan