Kultúra 2022. 06. 02.

Zsibongó almázó gyerektömeg

Komáromban járt a népszerű zenekar

Remek a hangulatom-tom-tom, ha az Alma Zenekart hallgatom-tom-tom – gondolhatta sok gyermek a Klapka-téren a tegnapi, azaz június 1-jei gyereknapi akció során. A kicsik táncoltak, szorgosan jelentkeztek, skandáltak, dudorásztak. Ráadásul a szülők szeme sem maradt szárazon.

Az Alma Együttes 25 évvel ezelőtt egy country zenekarnak indult, míg nem egy véletlen során olyan jól sikerült egy gyerekeknek szóló felkérés, hogy eldőlt: Buda Gábor, az alapító, a legkisebbeknek akar zenélni. 

Manapság mindannyian ismerjük őket. Szülőként a Bogyó és babóca miatt, egyébként meg a Szülinapom-pom-pom miatt. Nem csoda hát, hogy rengetegen gyűltek össze a Klapka-szobor előtt. A gyerekek lelkesen csápoltak, kiáltották, hogy vitamiiin, megszavazták, hogy melyik a legfontosabb állat a világon, miközben szüleik körül vagy azok nyakában salsáztak. A dalok közti szünetekben az előadók – Gábor, Alex és Marci – nemcsak a gyerekekhez szóltak. Jól bevált humoros stand up-os megszólalásaikkal a szülők arcára is igyekeztek mosolyt csalni.

És ha már hozzánk érkezett a csapat, nem maradhatott ki az újdonsült szaxofonos, Mits Marci helyi vonatkozása sem. Komáromi származású felesége, Chudá Barbara ugyanis a legújabb és egyben leglelkesebb promótere a bandának. „Nagyon büszke vagyok a férjemre, hogy a zenekar tagja lett. Családcentrikus és kiváló művész. Szívmelengető érzés, hogy itthon játszottak és megható volt látni az ismerősök arcán, hogy igazán jó hangulattal ajándékozták meg őket.”

Az egy órás koncert alatt még a Nád a házam teteje is elhangzott, mely interaktív koprodukcióval a teljes hallgatóságot rendszeresen bekapcsolják a banzájba. „Egyszerűen hihetetlen a légkör, amit keltenek. Nem az a kérdés, mikor jöjjenek újra, hanem hogy miért nem maradnak eleve itt.” – hangzik egy lelkes visszacsatolás az egyik szülőtől a koncert és a kötelező selfie-k elkészítése után.

Ha eddig kérdés lett volna, hogy a zenekar híre a Felvidéken is pozitívan száll-e, a választ ezennel megkaptuk.

(Milány Kincső – MKey)