Régió 2013. 08. 15.

100 éves a bogyai községháza

Pont 100 évvel ezelőtt építették a bogyai községházát. Ahhoz képest, hogy ilyen szép kort megért, jó állapotban van. Igaz 2010-ben egy nagyobb horderejű felújítást is elvégeztek rajta, ami által ezekután „a település legszebb épülete” címre is pályázhat.

Bogyai községháza 100 éves

Ekkor teljesen új köntöst kapott: kicserélték a létesítmény tetőszerkezetét, közben a beltéri rész is felújításra került. Az építmény egyébként földszintes, kilenctengelyes téglalap alakú, és a bejárata felett kétoldalt félsávokkal falazott orom látható vázákkal. 1950 után az épület egy részében az akkori HNB is helyet kapott. Hosszú ideig a falu jegyzőjének volt a lakhelye. Ma az épület egyik szárnyában a helyi posta, a másik részében a legkisebbek és a szülők nagy örömére óvoda üzemel. 1990-ig három település: Bogya, Gellér és Bogyarét intézményeinek volt a „főhadiszállása”.

DELTA