Kultúra Dél-komárom 2019. 12. 09.

Az odafigyelés ajándéka

December 7-én tartotta hagyományos év végi, karácsonyváró adventi rendezvényét a Mozgáskorlátozottak Komárom-Esztergom megyei Egyesülete az Arany 17 Rendezvényközpontban. Az egyesületet, mely a megye legnagyobb kiemelten közhasznú civil szervezete 70 fő alapította 1981 évben. Az eseményen közel félszázan vettek részt.

A családias hangulatú rendezvényen dr. Molnár Attila polgármester és Vajda Bence önkormányzati képviselő köszöntötték az egybegyűlteket. Mindketten kiemelték: a mozgáskorlátozottak azok, akik a mindennapokban a leginkább tudják és értik, mit jelent szeretettel lenni egymás iránt, mit jelent segíteni másokon.

Köszönet önöknek, hogy személyes példájukkal segítenek átérezni nekünk a törődés fontosságát – fogalmazott a Pénzügyi, városfejlesztési, egészségügyi és szociális bizottság elnöke, majd hozzátette, az önkormányzat, úgy ahogy eddig, a jövőben is minden tőle telhető módon támogatni fogja a klub működését, és azon lesz, hogy mozgáskorlátozott társaink is otthonuknak érezzék városunkat, Komáromot.

A rendezvényen, amelyre megérkezett a Mikulás is, a bábolnai Ritmus Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, Lakatos Anna énekes és Tonomár István amatőr költő adott műsort.