Fotók 2022. 12. 02.

35 archív fotó egy komáromi ház padlásáról

Üvegnegatívra fotózott fényképekre bukkantak egy komáromi családi ház padlásán. A fotók valószínűleg Wojtowicz Richárd műhelyéből származnak, és 1915 és 1930 között készülhettek. Különféle családi és esküvői fotók tárulnak elénk – talán valaki fel is ismeri egy-egy hozzátartozóját rajtuk.

A különleges üvegnegatívok egy komáromi belvárosi ház padlásán rejtőztek, egészen néhány évvel ezelőttig. Még a tulajdonos, Tóth Mihály sem tudott róluk. „Egy napon lomtalanításba kezdtem – meséli a SziaKomáromnak. – Apám és nagybátyám, akik valaha szintén ebben a házban éltek, szerettek gyűjtögetni. Így aztán nem csoda, hogy több érdekes dologra is bukkantam. Előszön nem értettem, hogy kerültek éppen a mi padlásunkra ezek a fotók, hiszen soha semmi közünk nem volt a Wojtowicz családhoz.”

„Aztán rájöttem. Amikor 1945-ben a szovjet front átvonult Komáromon, sok mindent felforgattak, kidobáltak az utcára. Hatalmas ramazuri volt! Wojtowicz Richárd és családja is menekülni kényszerült, hátrahagyták Klapka téren található fotósműhelyüket is. Apám és nagybátyám pedig, ahogy jöttek hazafelé, valószínűleg összeszedték az utcán heverő, érdekesnek vagy értékesnek tűnő tárgyakat, amelyek aztán a padlásunkon kötöttek ki.”

Az üvegnegatívok a mai film elődjei, nagyjából 1930-ig használták őket. Az üvegre fényérzény anyagot vontak, keretbe helyezték őket, és úgy helyezték el a régi, nagy fényképezőgépben. Pontosan úgy működtek, mint a mai negatívok. Kiváló fotókat lehetett vele készíteni!

Tóth Mihály aztán átfotóztatta a fényképeket egy komáromi fotóssal, és eljutatta hozzánk. „Azt hiszem, ezek a fotók minden komáromi számára izgalmasak lehetnek – mondja. – Számomra minden fotó egy-egy történet. Vajon kik lehetnek a képen látható emberek? Mi a történetük? Kíváncsi lennék rá, valaki megtalálja-e a képeken saját felmenőit.” Nos, kedves komáromiak! Találnak valakit, akik az Önök családjába tartozik?

További érdekesség, hogy Wojtowicz Richárdnak és azonos nevű fiának nem véletlenül kellett menekülnie a kommunizmus elől. Az egyébként kiváló, a korábbi években népszerű fotósok a Szálasi-érában sajnos a legvéresebb nyilasok lettek Komáromban. Az idősebb Richárd megyei nyilasvezér, fia pedig a helyettese lett. Az ő felelősségük, hogy az áthaladó, addig visszatartott zsidó transzportokon felül Alapy Gáspár korábbi polgármester is koncentrációs táborban fejezte be életét. Elfogták Szurovy Tibor betegpénztári tisztviselőt, Csukás István városi főjegyzőt és Nagy Nándor főispánt is. A második világháború végén Wojtowiczék Venezuelába menekültek.

-dráfianiko-

További fotók a fotógalériában: