Város Dél-komárom 2021. 03. 19.

800 millió forintos élelmiszeripari fejlesztés valósult meg Dél-Komáromban

A járványhelyzet is rámutatott, hogy erős hazai élelmiszeriparra van szükség, mert csak így biztosítható az ország folyamatos és biztonságos élelmiszerellátása – jelentette ki Varga Mihály a dél-komáromi VITA-Sütő Kft. új üzemegységének virtuális átadásán – írja az MTI közleménye alapján a komarom.hu.

A pénzügyminiszter kiemelte: a kormány célja, hogy az élelmiszeripari vállalkozások fejlődését is segítse, ehhez költségvetési oldalról is biztosítottak a források. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy válságálló a magyar élelmiszeripar, az ágazat tavaly a járvány ellenére is növekedni tudott. A hazai élelmiszeripar teljesítményét a magyar termékek iránti kereslet is segítette: az élelmiszer-kereskedelem a járvány ellenére is 3 százalékkal nőtt a tavalyi évben, amely jó alapja az idei növekedésnek is – tette hozzá.

A miniszter ismertette: a Nagyvállalati Beruházási Támogatással az elmúlt 5 évben 179 vállalat 380 milliárd forint értékű fejlesztése valósult meg, amellyel több mint 3100 munkahely jött létre. A VITA-Sütő Kft. a program révén új csarnokot épített és modern gyártósort állított üzembe telephelyén. A vállalat 280 millió forint kormányzati támogatással, 800 millió forint értékben fejlesztette Dél-Komáromban található sütőüzemét. A beruházás hozzájárult 270 munkahely megőrzéséhez. A fejlesztésnek köszönhetően csökken a pékáruk piacán Magyarország importkitettsége – tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.