Város 2017. 10. 24.

Zajlik a komáromi uszoda medencéjének betonozása

A komáromi uszoda hosszú idő után végre nem kis renováláson esik át. A mai nappal ismét ellátogattunk a létesítménybe, hogy megfigyeljük, jelenleg hol tartanak a munkálatok. 

Amikor két évvel ezelőtt, a kismedence felújításakor Nagy Tamás igazgató körbevezette az újságírókat az uszodában, saját szemmel is tapasztalhattuk, milyen megdöbbentő állapotban van a nagymedence alulról. A harminc évvel ezelőtt készült, akkor legmodernebbnek számító, fémlapokból álló szigetelés mindenfelé elrozsdásodott, helyenként hosszú vonalakban csordogált róla a víz, csöpögött. Mint kiderült, a fémborítást 10-15 évente cserélni kellett volna. Nos, a medence végül már balesetveszélyessé vált, úgyhogy idén tavasszal megtiltották a használatát.

“A régi fémlapos borítás helyett vasbeton burkolatot kap a medence, illetve megújul a plafon is – mondta augusztusi látogatásunk alkalmával Nagy Tamás. – Az egész mélyebb lesz: az eddigi 1.20-1.80 méter helyett ezután 1.80-2.40 méter mélységű lesz. Ezáltal a komáromi vízilabdacsapat is kedvezőbb körülmények közt fog edzeni.”

Szerkesztőségünk ma ismét felkereste a komáromi uszodát, melyben a felújítás már a medence betonozásánál jár.

 

 

22789938 1610565478964904 411362513 o Custom 22790230 1610565525631566 1991409048 o Custom 22790776 1610565602298225 16229941 o Custom 22810437 1610565402298245 503632530 o Custom 22812833 1610565575631561 158664906 o Custom 22830955 1610565595631559 1283884242 o Custom 22831149 1610565472298238 1242715825 o Custom 22833286 1610565548964897 1348941022 o Custom