Egy délelőtt a piacon
Élelmes emberként nagymamám például már reggel 7 óra tájékán megindul a piacra, hogy lecsapjon a legjobb portékára. Van egy néni, akinél rendszeresen veszi a tojást. S a néni gyakorta kedveskedik neki egy-egy patisszonnal, petrezselyemmel, vagy valami kis figyelmességgel, amiből épp sok van neki. Mert így is lehet! Munka előtt szerda reggel is érdemes fejest ugrani a friss áruk tengerébe, egy szombati kiruccanás viszont igazi szórakoztató programba csaphat át. A reggeli séta gyanánt megejtett vásárlás ugyanis összehozza az ismerősöket.
Még oda sem érek, a lángososnál rámköszönnek. Rég nem látott gyerekkori barátom, Miki az. A biciklijét letámasztva, többekhez hasonlóan a reggeli lángosára érkezett. Volt kollégáim szombatonként stabilan ugyanitt kezdik a hétvégét, jópáran összeverődve. Sokan tesznek még így. Sosem láttam még olyat, hogy ne állt volna sorba itt senki. Kedélyes csevegés, serceg az aranybarna lángos, elkészül a finomság. Ki ne hűljön, jó étvágyat. Indulok is tovább, ideje bejárnom a terepet.
Ahogy belépek, rögtön megcsap a dinnyeillat, a másik oldalon krizantémot adnak el épp buzgón. Bal oldalt ruhák sorakoznak, s az árusok rögtön lecsapnak az arra tévedőkre.
“Van én nekem ám magára való nadrág. – Mire az idős bácsi: Már vettem múltkor magától, köszönöm.”
Így szerel hát le egy rámenős kofát egy gyakorlott járókelő.
Továbblépkedve új kényeztetés éri orromat: terjeng a hazai kolbász illata. Miután beindul a Pavlovi reflex, felsejlik egy pékség képe. Miért is ne reggelizhetnénk itt helyben?
Szerda délelőtt fél tízkor bizony nincs tömeg. Van, aki a biciklijét tolja, van aki le se száll róla, csak átsuhan. Az idősebbek számára egyenesen rituálénak számít a piacozás, de érkeznek párok és szaladgál néhány gyerek is. Sőt, egy komplett mezítlábas családot is felfedezek. Az anyuka csak úgy majszolja az aprószemű fehérszőlőt, miközben a szöszi kicsinek is lefejt néhány szemet.
Az árusok holtjáratban mindannyian a portékájut rendezgetik, a karfiol fejeket például úgy igazítva, hogy a legszebb arcukat mutassák. Ám a vevői oldal is résen van: addig forgatva a paprikákat, míg meg nem találja a legfényesebbet.
Egy soha nem látott kaktuszárus is megjelenik.
Lehet érdemes lenne beruházni egy kevésbé igényes növényre?
Hopp, egy újabb ismerős arc. Joli néni magas alkata már messziről kirajzolódik. Szeretek beléfutni, mindig van egy kedves szava, okos gondolata bárkihez. “Ott hátrébb vettem szőlőt. Két kislány is ott van a szülőkkel, nagyon aranyosak. A szünidő utolsó napján segítenek az árusításban.”
A kézzel írott ártáblák praktikusak, hiszen az árak folyton változnak – sajnos nem a kedvező irányba. Kellemes morajlás hallatszik, itt-ott megcsörren egy telefon, egyébként nyugalom van. A nyári hónap utolsó napján a sonkák és szalonnák még érzik a meleget: izzadt cseppeket eresztenek a felkelő nap fényében. Alinál a lángos mellé egy-egy söröcske is lecsúszik a ráérősebbeknél. A modern generáció pedig hoverboardon hasít kifelé a kapun.
A henteshez is sokan beugranak ilyenkor, roskadásik megpakolva a zöldség és gyümölcsök mellé a fonott kosarakat.
“Te vagy a szomszédja és tőlem kérdezed?” – csípem el az utolsó szófoszlányt. Ilyenkor nemcsak egymás hogyléte felől érdeklődünk, próbáljuk felmérni a tágabb ismeretségi körről leadott információkat is. Kisebb-nagyobb sikerekkel. Hiába, a komáromi piacon egyébként sincsenek idegenek, csupán barátok, akik (régen, vagy) még nem találkoztak.
(Milány Kincső)
