Város 2026. 06. 11.

Történelmi útfelújítás indul Komáromban

Soha nem látott mértékű útfelújítási program veszi kezdetét Komáromban. A város vezetése három nagyobb pályázati és hitelforrásból, valamint saját költségvetésből összesen több mint 10,8 millió eurót fordít 23 útszakasz és több kilométernyi járda modernizálására. A polgármester tájékoztatása szerint a munkálatok egy része már július 1-jén elindul.

Négy forrás, gigaberuházás

Komárom életében az elmúlt nyolc évben már lezajlott két komolyabb útfelújítási csomag, melyek keretében összesen 38 utca újult meg. A most induló projekt azonban minden eddigit felülmúl. „Azt gondolom, hogy kijelenthető az, hogy ilyen volumenű útfelújítás Komáromban még nem volt” – hangsúlyozta Keszegh Béla polgármester a beruházásokat ismertető sajtótájékoztatóján.

A jelenlegi gigaberuházás összesen 23 útszakaszt, 11 823 méternyi utat és 4 937 méter járdát, valamint egy nagy gyűjtőparkolót érint, mindezt 10 823 500 euró értékben. A munkálatokat négy különböző forrásból finanszírozzák. A legnagyobb falat az a 17 utcát érintő, 7 650 000 eurós „Nagy útfelújítás” csomag, amely 57 069 négyzetméternyi útfelület és 12 648 négyzetméternyi járda megújítását foglalja magában.

1. Nagy útfelújítás: 7 650 000,00 EUR – 17 utca

utemterv utcak

Miért éppen most? 3 éves előkészítés és 100 éves csövek

Gyakori kérdés a lakosok részéről, hogy miért egyszerre, éppen most indulnak meg ezek a nagyszabású munkák. A polgármester ezzel kapcsolatban elmondta: „Azt el kell mondani, hogy már sokszor jön ilyen megjegyzés, hogy miért éppen most. Hát ezek körülbelül három éves előkészítés folyamata”. A csúszáshoz hozzájárult, hogy az eredeti tervek szerint már tavaly novemberben elkezdték volna a munkát, de a közbeszerzési folyamat során felmerült jogi és adminisztratív akadályok miatt újra ki kellett írni a pályázatot.

A felújítások ráadásul nem csupán a felszíni aszfaltozást jelentik. Sok helyen a közműhálózatok cseréje is szükségessé vált. A Vásárcsarnok környékén például a város legöregebb, helyenként még a Monarchia idejéből származó, téglával kirakott csatornázási és vízvezetékeit kell 4 méter mélyen cserélni.

Hosszú távú biztonságot jelent a város számára, hogy a megújuló útszakaszokra a kivitelező 10 éves garanciát vállal. Ahogy a városvezető rámutatott: „a következő 10 évben történik vele bármilyen probléma, akkor azt lényegében már nem kell fedezni, hanem azt a kivitelezőnek kell garanciába javítani”.

Megújul az erőd környéke és a peremkerületek is

A nagy útfelújítási csomagon túl jelentős forrásokat vontak be pályázati úton is. Az úgynevezett MRK (marginalizált közösségek) projekt keretében 458 500 euróból (melyből 208 500 euró az önrész) újul meg a Kavai út, a Kertészek utcája, összesen 1,125 kilométer hosszan.

2. Kavai út – Kertészek út (Záhradkárov) felújítása: 458 500,00 EUR – MRK projekt, ebből az önrész 208 500 EUR:

Kepernyokep 2026 06 11 155140

A harmadik nagy pillér az UMR (városi agglomerációs) projekt, amely a turizmusfejlesztést célozza. Ennek keretében 2 715 000 eurós beruházással (20%-os önrész mellett) 5 útszakasz és az erőd előtti nagy gyűjtőparkoló kap új burkolatot. „Az erőd melletti nagy parkolót szeretnénk olyan formába hozni, hogy még méltóbb helye legyen a vásárnak” – emelte ki a polgármester, hozzátéve, hogy a gyűjtőparkoló továbbra is ingyenes parkolási lehetőséget biztosít majd a fürdő és a turisták számára.

Ezek mellett a város saját költségvetéséből, mintegy 50 000 euróból folytatja a járdaprogramot, melynek keretében hamarosan a VÚB Banka és a Cafe Frei előtti szakaszokat teszik rendbe.

3. Erőd körüli utak felújítása: 2 715 000,00 EUR – UMR projekt (önrész 20%) 5 útszakasz + parkoló az erőd előtt – 29 310 m2 útfelület – 2855 m útszakasz , 861 m2 járdafelület – 800 m hosszan

Kepernyokep 2026 06 11 155530

A türelem jó utakat terem

Komárom városának összesen 122,7 kilométer útszakasz és 153,3 kilométer járdaszakasz karbantartásáról, valamint 112 hektár közterület tisztításáról kell gondoskodnia. Noha csak 2026-ban 801 négyzetméternyi kátyút javítottak ki és 58 közlekedési táblát cseréltek le, a mostani komplex felújítások hozzák el az igazi minőségi ugrást.

A munkálatok természetszerűleg forgalmi akadályokkal és zajjal járnak majd, különösen ott, ahol teljes rekonstrukcióra kerül sor (például a Klapka utcában, ahol ingyenes lakossági parkoló és új kukatárolók is épülnek).

A polgármester zárásként a lakosság megértését kérte: „A lakosok türelmét kérjük ebben, hiszen nyilván egy ekkora volumenű felújítás… az némi türelmet kíván”. Bár a kivitelező év végéig tervezi a munkák befejezését, a váratlan föld alatti meglepetések miatt a projekt egy része áthúzódhat tavaszra is, de az eredmény egy évtizedekig szolgáló, modern úthálózat lesz.

Szia Komárom, kezdőkép: illusztráció