Város Dél-komárom 2020. 01. 07.

A Föld hőjével fűthet Dél-Komárom

A város évek óta tervezi a geotermikus energia hasznosítását, most végre egy pályázatnak köszönhetően megvalósul az elképzelés.

Dr. Molnár Attila polgármester elmondta, jelentős összegű nyertes pályázat segítségével néhány hónapon belül kiépül majd a geotermikus hőellátó rendszer.

A projekt célja, hogy a Brigetio Gyógyfürdő két épületét és a Városi Sportcsarnokot földgáz helyett geotermikus energiával fűtsük ki.

Az I. ütem kútfúrási munkálataira kiírt közbeszerzés két alkalommal már eredménytelenül zárult. Jelenleg a harmadik közbeszerzési eljárás ajánlattételi időszaka zajlik.  A II. ütemben a vezetékrendszer kiépítése, valamint a Városi Sportcsarnok és a gyógyfürdő rendszerre való rákapcsolása valósul meg.

– Ahogy azt már korábban többször is hangsúlyoztam Dél-Komárom elkötelezett a zöld szemlélet mellett! Városi klímastratégiát alkotunk, természetvédelmi alapot hozunk létre, bevezetjük az Ültess fát! programot, zajlik a Zöld város projekt, amely a Jókai liget teljes zöldfelületének megújítását célozza, közintézményeink jelentős hányada teljes energetikai korszerűsítésen esett át, de városunkban épül az SK Battery elektromos autókba való akkumulátorokat gyártó üzeme, illetve itt készíti elektromos buszait a kínai BYD is – tette hozzá a polgármester.

A geotermikus projekt várhatóan jövő év végére készül el.