Kultúra Dél-komárom 2018. 10. 03.

A hétvégén LEGO-kiállítás lesz Monostoron

Október 5-én délelőtt 10 órakor nyitja meg kapuit a Balaton-Bakony Kocka Klub és a Monostori Kulturális Egyesület  LEGO-kiállítása a koppánymonostori Dózsa György Művelődési Házban (Vendéglő köz 2. sz.)

Az október 7-ig látogatható gyűjtemény a ’70-as évektől napjainkig mutatja be a LEGO „történetét”. Szuper városok, egyedi építmények, különlegességek. Lányos asztalok, klasszikus űrhajók, régi, új és egyedi vonatok, középkori katonák, robotok, Technic. Gyermekek és felnőttek a kockákból építhetnek, sőt vonatozhatnak is, és egyéb játékos feladatokban vehetnek részt.

A LEGO története a 20. század közepéig nyúlik vissza, a ma ismert műanyagból készült játékot 1958-ban kezdték gyártani Dániában. A játék különlegessége és töretlen sikere annak tudható be, hogy mindig képes megújulni, ugyanakkor az alapkoncepció ugyanaz maradt, így minden alkatrész valamilyen módon összeépíthető a korábbi szériák bármelyikével.

2016-ban, mikor először járt Dél-Komáromban a kiállítás négy nap alatt több ezren tekintették meg a 200 négyzetméteren mintegy 5 millió elemből épített különleges tárlatot.

További információ az esemény Facebook oldalán.