Város 2022. 01. 05.

A komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ közvetlen környezete újul meg tavaszra

Új kültéri ülőalkalmatosságokat, padokat alakítanak ki, a térkövek cseréjére is sor kerül, és a művelődési ház körüli park is rendezettebb formát kap.

„Fontosnak tartom igazgatóként, hogy az Egressy Béni Városi Művelődési Központ a rendezvényzár alatt se legyen tétlen. Valóigaz, a koncertek és a színházi előadások szervezése és lebonyolítása a fő profilunk, de ugye ezek most a vírushelyzet miatt szünetelnek. A saját munkatársaink keze munkája által több belső helyiséget sikerült most tataroznunk, a decemberi hónapunk festés-mázolással, faljavítással és takarítással telt.” – mondja Lakatos Róbert, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ igazgatója.

A direktor azt is hangsúlyozza, hogy a fenntartóval, azaz Komárom (SK) város önkormányzatával és Keszegh Béla polgármesterrel nagyszerű az együttműködés, s ennek bizonyítéka az is, hogy városi büdzséből a művelődési házat körülölelő tér is megújul: „A térburkolat teljes cseréje valósul meg, már új aszfaltréteget kapott a szolgálati parkolónk. Reményeink szerint egy kellemes pihenőhely lesz a VMK melletti kis tér, hiszen ülőhelyeket is kialakítanak. A beruházás a városi költségvetést terheli – köszönjük, hogy az önkormányzat megszavazta a felújításra szánt több mint 100 ezer €-t.”

SAJTÓANYAG