Sport 2024. 05. 06.

A komáromi Kontás Csabának világbajnoki indulást ér az ötödik hely

Az előkelő 5. helyet szerezte meg Kontás Csaba a könnyűsúlyú erősemberek Európa-bajnokságán Szombathelyen. Az észak-komáromi sportoló ezzel világbajnoki kvalifikációt szerzett a legjobb 105 kilogramm alatti versenyzők mezőnyében. Meg is könnyezte a sikert.

„Az első nap meglepően jól sikerült, a kamionhúzás második helye nagyon jót tett – mondta a versenyt követően a Prémium Médiának Kontás Csaba. – A felhúzásban a középmezőnyig jutottam, a rönknyomás volt az egyetlen, ami nem jött össze. A másodiknak úgy vágtam neki, két favoritszámom, a hordótartás és pakolás is jön, így reméltem, hogy előrébb fogok tudni lépni az összetettben.”

A Strongman Champions League (SCL) szervezői által rendezett könnyűsúlyú Európa-bajnokságon összesen nyolc nemzet tizenhárom versenyzője mérte össze erejét. A kétnapos versenyen hagyományos erősember-számok, kamionhúzás, rönknyomás, autófelhúzás, koffer- és lengősúlycipelés, kereszttartás és egy kifejezetten trükköz hordópakolás várt a résztvevőkre. Utóbbiban a hagyományos sörös mellett egy fogás nélküli, olajos – mindkét esetben 160 kilogrammot nyomó – hordóval.

Kontás utóbbiban remekelt, ezzel a verseny hajrájában rengeteg pontot gyűjtve a riválisokkal szemben.

„Nagyön örülök az ötödik helynek. Annál is inkább, mert a befejezés előtt a hatodik tűnt reálisnak. A hordópakolás viszont második helyet hozott, amivel összesítésben összejött az előzés. Ami pedig még értékesebbé teszi az egészet, az az, hogy bár az eredeti kiírás szerint az első négy szerzett volna világbajnoki kvalifikációt a jövő hónapra, meghívást kaptam az SCL világbajnokságára én is.”

A június első hétvégéjén esedékes, finnországi megmérettetésen jelen állás szerint két magyar is ott lehet. Szombathelyen ugyanis – a szervezőmunkálatokba is belefolyó – Gadó András ugyancsak kvótát szerzett.

„Nagyon kemény mezőny várható a vb-n, előzetesen annyit mondanék, igyekszem, hogy ott is hozzam a középmezőnyt! Magamból kihozom, amit csak tudok. Bevallom, annyira örültem a felkérésnek, még a sírás is elkapott” – árulta el Kontás Csaba a siker után.

Az Európa-bajnoki cím végül a lengyel Przemyslaw Marczewskié lett, aki ugyancsak a hordópakolásban hajrázta le a cseh Jirí Tkadlcíkot. A dobogó harmadik fokára a Gadóval nagy harcot vívó finn Robert Pirkkiö állhatott még fel.

„Mondhatom, hogy a magyarok kifejezetten jól kezdték a versenyt és a szombattal sem volt gond. Pap Zoltán a felhúzásban remekelt, tizenegy ismétlésig jutott és összességében is jól mozgott – értékelt Nagy Ákos, korábbi Bajnokok Ligája-résztvevő Erősember, az Eb szakmai koordinátora. – Kontás Csaba Észak-Komáromból bizonyította ismét, hogy nagyon-nagy harcosunk, ízig-vérig magyar fiú. Gadó András pedig évek óta az egyik, ha nem a legjobb könnyűsúlyú versenyzőnk, hazai pályán, Szombathely üdvöskéjeként ezt ismét bizonyította. Ők a top három U105-ös versenyzőnk, akik tényleg szépen helyt álltak ebben a rendkívül erős nemzetközi mezőnyben. A külföldiek teljesítményét látva egyetlen rossz szavunk sem lehet, az összetettet megnyerő lengyel, Przemyslaw Marczewski elképesztő versenyzést mutatott be. Egyetlen dolgot sajnálok, hogy a finn címvédőnk, Mikko Annala az első nap megsérült, így nem lehetett még sziporkázóbb a csata az aranyért”.

-sajtóhír-