Város Dél-komárom 2020. 03. 09.

A nagyadózókat köszöntötte Dél-Komárom

A meghívottakat elsőként dr. Molnár Attila polgármester üdvözölte. A városvezető elmondta: Dél-Komárom, Európa egyik legdinamikusabban fejlődő kisvárosa, amely közel 80 milliárd forint fejlesztési forrással gazdálkodik.

A polgármester bemutatta az új beruházásokat és egyben köszönetet mondott a helyi vállalkozásoknak, cégeknek, hogy a 2019-ben befizetett adójukkal is hozzájárultak (Dél-)Komárom fejlődéséhez.

Az eseményen részt vesz dr. Kancz Csaba, megyei kormánymegbízott és a térség országgyűlési képviselője Czunyiné dr. Bertalan Judit, aki hangsúlyozta: fontos, hogy a helyi vállalkozók érezzék az önkormányzat és a kormány megbecsülését.

A legnagyobb adózókat Varga Mihály pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes is köszöntötte. Kijelentette, az elmúlt évtized összehangolt gazdaságpolitikai lépéseinek köszönhetően a magyar gazdaság ellenállóbbá vált a külső hatásokkal szemben, a cél most az, hogy az elért eredményeket megvédjék.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: legnagyobb adózónak lenni több szempontból is érdem, mert kifejezi az üzleti eredményességet, biztos munkahelyet jelent az emberek számára és alapot ad a település fejlődésének is. A tárcavezető emlékeztetett, hogy az elmúlt évek eredményes gazdaságpolitikájának köszönhetően számos területen megerősödött a magyar gazdaság, amelyre építeni lehet: ilyen az uniós összehasonlításban az egyik leggyorsabb gazdasági növekedés, a csökkenő államadósság, a magas beruházási ráta, a növekvő foglalkoztatottság, az emelkedő keresetek és a versenyképes adórendszer.

Utóbbiról szólva Varga Mihály kiemelte, hogy a kormány 2010 óta folyamatosan csökkenti az adókat, egyszerűsítette a szabályozást, ennek fedezetét az emelkedő bérek és a gazdaság növekedése mellett a gazdaság fehérítése biztosítja.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy ma a magyar vállalkozások fizetik az Európai Unió legalacsonyabb társasági adóját, és a magyar emberek az EU harmadik legalacsonyabb személyi jövedelemadóját. Az online számlázás, az online pénztárgépek és az EKR bevezetése mellett az adó-adminisztráció csökkentése is a kormány gazdaságfehérítő lépései közé tartozik – ismertette Varga Mihály hozzátéve, hogy a jövőben a vállalkozások áfa-bevallás tervezetét is a NAV készítheti el, valamint cél az is, hogy az adófajták száma a harmadával csökkenjen 2022-re.

A miniszter elmondta: a megyék fejlettségi rangsorában Komárom-Esztergom megye ma már a harmadik helyen áll, tehát a magyar gazdaság teljesítményének egyik zászlóshajója a térség. A megye foglalkoztatottjainak száma a 2010-es 128 ezerről 2019 végére 139 ezerre emelkedett, (Dél-)Komáromban pedig harmadára csökkent a munkanélküliség, 7,4%-ról 2,5%-ra, így ebben a városban már megvalósult a teljes foglalkoztatottság – jegyezte meg a tárcavezető.

Varga Mihály kitért arra is, hogy ipari teljesítményével Dél-Komárom és térsége gazdasági kulcsterület, mivel a régióban épülnek a következő generációs elektromos autókat kiszolgáló kapacitások, így a magyarországi akkumulátor-gyártás jelentős részét képezheti majd az európai eladásoknak. Varga Mihály a megbecsülést, a tiszteletet üzente a magyar kormány részéről a jól és dinamikusan működő dél-komáromi vállalkozások felé.

(komarom.hu)