Régió 2012. 04. 07.

A vasúti járatritkítások ellen tüntettek Dél-Komáromban

A vasúti szárnyvonalak járatainak ritkítása miatt mintegy ötven résztvevővel tüntetett pénteken a dél-komáromi vasútállomás közelében a Vasutasok Szakszervezete, a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége és a Jobbik Magyarországért Mozgalom.

A demonstráción korábbi felvételek bejátszásával idézték fel a Fidesz-kormány tagjainak abból az időből származó nyilatkozatait, amikor újraindították az MSZP-kormány által korában leállított járatokat. Bödecs Barnabás, a Jobbik országgyűlési képviselője felidézte, hogy alig két éve az Esztergom-Almásfüzitő vonalon polgármesterekkel telt különkocsival ünnepelték a vonalon személyszállítás újraindítását.

A politikus a Bakonyvasút Szövetség elnökeként emlékeztetett rá, hogy Völner Pál államtitkár éppen Dél-Komáromban és Kisbéren ünnepelte a járatok újraindítását, most pedig ugyanaz a helyzet, mint 2009-ben, hiszen a napi két vonat a megszűnés előtti állapot – tette hozzá.

Kotter József, a Vasutasok Szakszervezetének alelnöke az MTI-nek elmondta, a kedvezőtlen változások megakadályozására nincs sok eszközük, mert a sztrájk lehetőségét az új szabályok erősen korlátozzák. „A politika nem hajlandó semmiről sem tárgyalni, amit a fejébe vett, azt megcsinálja, keresztülveri” – fogalmazott.

Szintén az egyeztetés, a párbeszéd hiányát kifogásolta Nemes Gábor, a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke, aki szerint a járatritkításokkal az utasokat bezárják a kistérségbe.

(forrás: MTI)